2023.02.28.

Szállást és étkezést keresel az IBCC idejére?

Kedves Versenyzők!

Szállást és étkezést keresel az IBCC idejére? Már meg is találtad!

Mindjárt itt a tavasz, és itt a IX. IBCC Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa! Akár versenyzőként, akár lelkes szurkolóként, érdeklődőként érkeznél a 2023. április 22. és 28. között megrendezésre kerülő versenyre, egy biztos, idén is nagy durranás lesz ez a megmérettetés.

Fogadni mernénk, hogy horgászként már a lelki szemeid előtt látod a horogra akadt óriási pontyaidat – bizony, a korábbi évek során kapitális méretű példányokat sikerült szákba tenni – és azt is, hogy milyen módszerrel, trükkökkel fogod horogra csalni őket, a megfelelő felszerelés előkészítésével.

A szakmai felkészülésen túl persze nem árt előre gondolkodni a tekintetben is, hogy a hét napos program idejére kényelmes szállást és étkezési lehetőséget is találj.

A Hethland VSZ Üdülő az IBCC központjának szomszédságában (Zamárdi, Kiss Ernő utca 3.) kedvezményes, előszezoni áron kínálja fel igényesen kialakított szobáit, mind a versenyt megelőzően, mind pedig azt követően is. Az ár étkezés nélkül értendő, de természetesen reggeli, ebéd és vacsora is vár mindenkit a Ferde Fenyő Étteremben, és nem csupán a szállóvendégeinket.

Nézz körül weboldalunkon, hogy közelebbről is megismerd az általunk felajánlott lehetőségeket: https://hethland.hu/galeria/

És ha ez még nem volna elég…

Versenyzőként különösen hasznos lehet, ha nem kizárólag a megmérettetés idejére érkezel, hanem korábban, úgymond „felmérni a terepet”. A saját partszakasszal rendelkező üdülőnk pedig éppen a közvetlen közelben helyezkedik el, remek lehetőséget nyújtva a verseny előtti felkészülésre, akár behúzós bojlis, akár feeder horgászatra, egyszerre 8 – 10 fő részére. Kipróbálhatod az általad legjobbnak vélt és bevetni kívánt technikákat, nem mellesleg, zavartalanul pihenhetsz, akár a veled érkező családtagjaiddal vagy barátaiddal együtt is.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, foglalj hozzánk szállást akár az IBCC idejére, akár az előszezonunkban, Horgász akciónk keretein belül, április 20. és május 31. közötti időszakban, már 9000 Ft/fő/éj-től!

További információkért érdeklődj az alábbi elérhetőségeken:

📞 +36 30 373 3437

📧 recepcio.hethland@gmail.com