2024.04.25.

IBCC 5. nap – percről percre

2024.04.25 18:30

A mai nappali napsütéses időjárásnak köszönhetően a csapatok táboraikat rendbe tudták tenni és megszárítani a rommá ázott felszereléseket. Viszont halfogási szempontból több típusú helyzet is kialakult, az egy szektorban horgászó csapatok között nagyon megoszlik az éppen ott tartózkodó pontyok nagysága és mennyisége. Néhány csapat továbbra is kevés, de darabos halakat fog, van ahol ennek a fordítottja – miszerint sorban érkeznek a kapások, viszont ezek közül kevés haladja meg vagy éri el a 10 kilogrammot, így a szelektálás a legnagyobb feladatuk.

Mindezek ellenére ismét tudtunk pár szép halat kamera jelenlétében is megörökíteni, melyekből itt láthattok párat:

 

2024.04.25 9:00

 

Ma reggelre szerencsére mindhárom medencében alaphelyzetre került a viharjelző berendezés, így a csapatok néhol tükörvízzel találkozhattak a versenyzők, mely a behúzások pontosságát nagyban befolyásolja. Információink szerint az enyhülő idővel a kispontyok is megjelentek az etetéseken.

Természetesen nem hiányozhatnak a beérkező telefonok közül az igazi nagypontyok sem, stábjaink már úton is vannak, hogy megörökítsék ezeket a matuzsálemeket!

Addig is hoztunk pár tegnapi képet, amik nézegetése egy kis betekintést mutat a verseny legizgalmasabb részleteibe: