Zánkáról jelentjük: -1 nap

Nem akármilyen logisztikai bravúrnak is nevezhetnénk a stáb nagyobbik részének megérkezését, ha nem lenne gyakorlatunk az ilyenfajta készülődésben…

Viszont a stáb rutinjának és az elmúlt napok – hetek – hónapok tervezgetésének köszönhetően az első Nemzetközi Balatoni Pontyfogó kupa operatív legénysége elfoglalta az eseménynek otthont adó Zánkai Erzsébet Üdülőközpont épületét. (és még néhány hektárt a központ ősfás területéből)

Az embert egészen magával ragadja a balatoni vízparti panoráma. Hol sütött a nap, hol felhők gyűltek, még egy kis szivárványt is felfedezhettünk a dús tavaszi futózáport követően.

Sajnos nem volt időnk gyönyörködni a tó szépségében, mert azonnal munkához láttunk! Dél környékén a 71.számú főúton táblákkal jelöltük a verseny regisztráció, és a boatcheck helyszínét is. (Sőt, még kitábláztuk a Balatont is, hátha nem venné valaki észre.) 🙂

A délután folyamán több hazai csapat mellett néhány team megérkezett a környező országokból is.

Mivel gördülékenyen haladtak az előkészületek, így körülbelül déli 12 órától tudtuk fogadni a csapatokat, és az őket kísérőket is, akiknek igény szerint szállást is tudunk biztosítani a központban, akár két – háromágyas hotelszobákban, vagy apartmanokban is.

Az IBCC főszponzorai, támogatói is sorban érkeznek.

A késő délutáni, illetve a kora esti órákban az üdülőközpont területén lévő 500 fő befogadására alkalmas színházterem színpadja feldíszítésre került. Az üdülőközpont fő objektuma mögött elterülő felvonulási téren felállításra került egy kb. 300 fő befogadására alkalmas sátor is, padokkal, asztalokkal, így a holnapi, nulladik napi események nem függenek az időjárási tényezőktől, ugyanis a sátorban mindenki helyet tud foglalni akár a 16 órai megnyitó előtt, illetve az azt követő órákban is.

Egy ilyen horgászverseny remek alkalom arra, hogy a már meglévő barátságok mellett újak is köttessenek, hisz’ itt mindenkinek van egy jó szava a másikhoz, mert a szenvedély közös: a pontyhorgászat.

Tehát ne feledjétek, a holnapi megnyitó ceremónia nyilvános, ezúton is mindenkit szeretettel meghívunk a Zánkai Erzsébet Üdülőközpont udvarába, ahol 2015. 04. 19.-én nyitjuk meg az Első Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupát, egy valódi egész délutános horgászünnep keretében!

Olvasd weboldalunkat, hogy ne maradj le semmiről: www.ibcc.hu

Kedveld a verseny közösségi oldalát, hogy azonnal értesülj az eseményekről: https://www.facebook.com/ibccbalaton

Vasárnap este 20:00-tól (és a hét többi napján is este nyolc órai kezdettel) nézd meg az élő közvetítést, melyben az aznapi történésekkel, – fogásokkal kapcsolatos interjúkat, és ezen kívül sok érdekességet is láthatsz, ÉLŐBEN!) http://fishingandhuntingtv.com/live/

Hajrá Pontyok, tartsatok velünk holnap is!

Írta: Zab Betti, IBCC
Fotó: Tóth Gusztáv