Takács Viktor: Vadász ABC (DVD) Baleset megelőzés a vadászatban

Piacorientált világunkban egyre ritkábban hihetünk a legkülönbözőbb csábos figyelemfelkeltő szövegeknek. Lassan már minden gagyit hiánypótló, hézagpótló jelzőkkel illetnek, pedig a valóság az, hogy még a citrompótló sem pótolta sohasem a névadó vitamindús déligyümölcsöt. Ez a DVD azonban minden túlzás nélkül üdítő kivétel, olyan hiánypótló ismeretterjesztő, tudáshordozó anyag, amely a szakterület régesrégi adósságát törleszti. Ténykérdés, ugyan, hogy az öreg vadászok valahogy csak megvoltak ilyenek nélkül is, de ne felejtsük el, hogy generációk nőnek, nőttek már fel úgy, hogy a képi világlátás vált és válik a jövőben elsődlegessé. Emiatt nagy mértékben átalakul a ismeretek átadásának egész módszertana, és ennek folytán a joggal elvárható tudásanyag befogadásának készsége  is.

Az elmúlt évek vadászbaleseteinek tragikusan szomorú tanulságai vastagon aláhúzzák, hogy az ön- és közveszélyes körülmények között folytatott vadászatban mindent tőlünk telhetőt meg kell tennünk ahhoz, hogy elkerüljük a legcsekélyebb baleseteknek még a lehetőségét is. Számos rendelkezés, jogszabály és előírás született az elmúlt időszakban, de az „éles szituációk” tényleges ismerete és gyakorlata ezektől még önmagában sokat nem változott. Mindezek képi megformálásával, a veszélyes szituációk bemutatásával, a modellezéssel a baleset megelőzés területén – minden túlzás  nélkül – merőben új lehetőségeket ad ez a rendkívül alapos szerkesztői munkával és vágással összeállított film, amelynek ez az első, indító része. Szerzője sok évtizedes tapasztalatokat és a képanyagokat szorgosan és szisztematikusan összegyűjtő hivatásos vadász, vagyis igazán „hiteles” személyiség, és ez az egész mozin mindvégig „tetten érhető”.

balmeg_cover

Jó szívvel ajánlható a jogszabályilag kötelező, idény előtti, vagy jelesebb vadászatokat megelőző baleset elhárítási oktatásokhoz, mert rendkívül látványos és élményszerű demonstrációs anyag. Szemben azzal a megkövesedett, vakaródzós,  tömény unalom „közhely gyűjteménnyel”, amelyeket iIyen alkalmakkor a kötelező gyakorlatként szoktak sok helyütt előadni. Ezen még az sem segít, hogy mindenkinek alá kell írnia. Ha pedig vadászat után mindig ugyanannyian akarunk hazamenni, mint amennyien jöttünk, akkor ennek a DVD-nek ott a méltó helye minden vadászközösség és oktatási intézmény könyvespolcán. Kíváncsian várjuk a mielőbbi folytatásokat!

Forrás: Pannon Vadászvilág

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.