Reményik Károly horgászhat a Mesterkurzusban!

A nyár kellős közepén, a tikkasztó hőségben gyakran előforduló jelenség, hogy a pontyok és amurok nem igazán veszik fel a csalit a mederfenékről. Sőt, az évnek nem csak ebben a szakában fordul elő, hogy áhított célhalaink vízközt táplálkoznak. Ilyenkor nem egyszerű kapásra bírni őket. Nem is olyan régen tört be a pontyhorgászatba a zig rig módszer, bizonyítva, hogy a nagy pontyokat és amurokat is be lehet csapni vízközt. Leginkább a pop-up csalik alkalmazásával terjed el a dolog, de aztán következett valami izgalmasabb.

mester1

Ezúttal elsősorban nem bojlival, hanem bogarakkal indulunk a nagy pontyok ellen

A Nash bogarai ennek a viszonylag új módszernek a zászlóshajójaként vonultak be a horgászpiacra. A „bogaras” horgok már ismerősek lehetnek a műlegyező horgászatból, de ezek azért mégis mások. A pontyhorgászathoz mérten viszonylag kisméretű horgokra szerelt bogár imitációk a felszíni, illetve a vízközti pontyozás legtrükkösebb csalijai. Köztudott, hogy a pontyok szívesen csipegetik a vízbe hullott bogarakat, és ennek a táplálkozási formának köszönhető, hogy a “kapástalan” időszakban is eredményesek tudunk lenni ezzel a megoldással. Az etetés is speciális, hiszen a vízközt lebegő pelletekkel és szárított lárvákkal, és már kifejlett rovarokkal próbálják felkelteni a trükkös pecások a halak érdeklődését. Ezt a még nem mindennapi, de mégis nagyon eredményes módszert ismerheti majd meg a Mesterkurzus következő adásának szereplője Reményik Károly, a Nash magyarországi csapatvezetőjétől Szoták Zoltántól és a csapat többi tagjától.

mester2

Nyertesünk egy csodás amurral

Károly csupán egy éve kezdett el komolyabban horgászni. Azóta szinte minden szabadidejét ennek a hobbinak szenteli. Rendszeres nézője a Fishing and Hunting műsorainak, melyekből sokat tanul, és talán ennek is köszönhette, hogy a horgára akadt egy ilyen csodás „zöldevő”.

mester3

Így lehet bogárral vízközt pontyot fogni

Nagyszerű három napos horgászatnak néz elébe Karcsi, aminek minden fontos mozzanatát megörökítik majd kameráink, melyeket önök is láthatnak majd a F&H-on!