Ohat-Mercury Nemzetközi Bojlis Kupa –díjátadó

A verseny utolsó napján a versenyzők feszültsége a tetőfokára hágott, ugyanis a rangsorban alig 20-30 kg választotta el őket egymástól. Az első és második hely között 30 kg, a második harmadik hely között 15 kg differencia volt. Az utolsó órák tehát lázas sürgés-forgással, csali cserékkel, reményteljes várakozással teltek. Végül délután egy órakor lefújták a versenyt és kezdetét vette az utolsó mérlegelés illetve az összepakolás. Fél három körül lassan mindenki gyülekezni kezdett az eredményhirdetés helyszínén trécselve, már megkönnyebbülten. A verseny első helyezettje az Allianz Halcapone Carp Team lett, Veres Sándor és Szűcs Jenő szereplésével, 478, 660 kg kifogott hallal, a második helyen a román Nord Crap Team végzett 446, 200 kg-al és harmadik pedig a Narco Carp Team lett 417, 620 kg-al. A verseny egész ideje alatt nagyon szoros volt a verseny, minden egyes versenyzőben benne volt az elsőség potenciája. Összesen 3 514, 360 kg fogtak a versenyzők. Reméljük, jövőre újra találkozhatunk velük!

A serlegek

A serlegek

A díjak

A díjak

Az eredményhirdetés: Puskás Nándor és Halasi Kovács Béla

Az eredményhirdetés: Puskás Nándor és Halasi Kovács Béla

Narco Carp Team: Szabó Antal

Narco Carp Team: Szabó Antal

Nord Crap Team: Dan Mezők, Dan Coarda

Nord Crap Team: Dan Mezők, Dan Coarda

Allianz Halcapone Carp Team: Szűcs Jenő, háttérben Veres Sándor

Allianz Halcapone Carp Team: Szűcs Jenő, háttérben Veres Sándor

Győztes brigád

Győztes brigád

Mindenki együtt

Mindenki együtt

Képek és szöveg: Kovásznai Szász Réka

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.