Mike Wilson: A válaszok keresése

Mike tagja a Nash Tackle tervező és fejlesztő csapatának, valamint egy nagyon lelkes pontyhorgász is. Azok a horgászok is, akik jó képességgel és tapasztalattal rendelkeznek, valamikor olyan időszakon mennek át, amikor nem igazán tudnak halat fogni. Ha egy új, vagy nagyobb kihívásokkal rendelkező vízre megyünk, kicsit elveszettnek érezhetjük magunkat addig, amíg a dolgok el nem kezdenek működni. Az egyik legnagyobb hiba, amit a horgászok elkövetnek ezekben a helyzetekben, hogy teljesen megváltoztatják a csalijaikat és a taktikájukat, ami előzőleg már működött. Holott, talán csak egy apró igazítás, vagy nagyobb hangsúly fektetése a víz kiismerésére és megértésére, az, ami hiányzik.

Én egy ilyen helyzetben voltam múlt évben, és néha igen mélyre kellett ásnom, sőt olykor még azt is megkérdőjeleztem, ahogyan horgászom. Habár nehéz idők voltak, de ugyanakkor úgy gondolom, jobb horgásszá tett engem.

Célok

Őszintén szólva nem horgászom annyit ebben az évben, mint az előzőben. Ez nem csak az időjárásnak köszönhető, ami mindannyiunkra hatással volt. Az élet a Nash HQ-nál igen csak hektikus ebben az évben, a sok tervezéssel, fejlesztéssel és a különböző új forradalmi termékek tesztelésével. Ugyanakkor, nem tudtam annyira rákoncentrálni a horgászatra, mint ahogyan kellett volna, ugyanis azt sem tudtam eldönteni hová menjek valójában. Múlt április óta egy kis privát egyesületi tavon horgásztom Essex-ben, ahol számos szép ponty él úgy 20 kilóig. Őszintén be kell hogy valljam, hogy bizony voltak olyan idők, amikor igenis nehezen ment a fogás. Összesen 22 éjszakát töltöttem a tavon múlt évben és tíz halat fogtam 12 kg körül, de sajnos ötöt vesztettem is. Most azt gondoljátok, hogy 15 kapás 22 éjszaka alatt egészen jó egy nehéz vízen, de számos horgász több halat fogott mint én, pedig majdnem mindent ugyan úgy csináltak, mégis átlagban egy éjszakára, egy kapás jutott nekik.

1

Tavasz – Itt az ideje tovább állni, vagy mélyen beleásni magunkat?

2

A taktika egyeztetése  Alan Blair-rel

Úgy éreztem, hogy nem tudom összerakni a puzzle darabjait és, hogy a tó alkalmanként kifogott rajtam. Odáig jutottam, hogy már nagyon nem vártam a reggeli munkába menetelt az éjszaka után, azzal az érzéssel, hogy már megint nem fogtam semmit. Számos kíváló horgász dolgozik a Nash-nél és sokan közülük rövid horgászatokra járnak munka közben, és mindig nagy a nyüzsgés, amikor valaki úgy jön munkába, hogy fogott valamit. Kevin mindig nagy érdeklődéssel követi, hogy éppen mit csinálunk és bőven kapunk segítséget és tanácsot ha szükségünk van rá. Habár már jó pár éve horgászom, és magabiztos vagyok abban, ahogyan horgászom, de ha távolabbról nézem a dolgot, igen csak az elején vagyok egy hosszú tanulási útnak. Az a fajta támogatás, amit a fiatal horgászok kapnak, akik a Nash-nek dolgoznak, csak felgyorsíthatja ezt a folyamatot.

Tudtam, hogy képes vagyok halat fogni, szóval vajon hol hibáztam? Végezetül úgy döntöttem, hogy tovább lépek és ott horgászom ahol biztos vagyok abban, hogy fogni is tudok. Néhány barátom azt gondolta, hogy ez hiba, és maradnom kellett volna, de az élet engem igazolt. Miután egy másik tóban próbáltam szerencsét, ugyanazzal a taktikával és csalival, szépen kezdtem fogni. Még finomítani is tudtam egy-két dolgon és most magabiztosnak érzem magam, hogy visszatérjek az eredeti célpontomhoz.

3

Ott lenni, horgászni és finomra hangolni, ez az én taktikám

Az új kezdet

Mivel már március eleje közeledett, tudtam, hogy kevesebb, mint egy hónapom van, hogy eldöntsem, hogy hol horgásszak. Több emberrel is beszéltem a kiállításokon és a vízparton, különböző tavakról, de egyik sem keltette fel az érdeklődésemet, és csak az egyesületi tóra tudtam gondolni. Jóbarátom Matt is a Nash-nél dolgozik és ő igen csak szép eredményeket tud felmutatni azokról a pecákról, amiket ezen a tavon töltött. Erre mindig emlékeztetve is vagyok, amikor a számítógépe előtt megyek el és a képernyővédője mutatja a gyönyörű fogások sorát, amiket ebből a tóból fogott!

Emlékszem az egyik kedd délután, páran srácok a munkahelyről egy pub-ban gyűltünk össze és a következő évi horgászatokat terveztük, amikor is Kev felhozta témának az én egyesületi tavamat. Ő tudta, hogy mennyire szenvedtem és mennyire nem élveztem az ott töltött időt és azt tanácsolta, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, hogy tovább állok, ha úgy tűnik, hogy nem nekem való. Ez az egy komment megmaradt bennem, hogy a legbátrabb dolog, amit tehetek, hogy elfelejtem és tovább állok, és majd talán pár év múlva ráérek visszatérni. Nashy szintén azt mondta, hogy meg kell tanulnom elfogadni, hogy néha nem fogok semmit. Ha ez még furának is hangzik, de bizonyos értelemben igaza van, különösen ezen a vízen, ahol úgy tűnt nem igazán jövök rá miért nem fogok.

Amikor először csatlakoztam a csapathoz, egy-két régebbi tag azt mondta nekem: “ha látod őket akkor nem fogsz semmit, ha nem látod őket akkor igen.” Nos, ez igen furán hangzik, nemde? Emlékszem, az egyik korai horgászatom alkalmával ezen a tavon voltam két éjszaka erejéig. Az első éjszaka nem láttam egy halat sem, viszont hármat is fogtam 12 kg körül. A második éjszaka hatot vagy még többet is láttam magam előtt, de egy kapásom sem volt. Szóval mi történik, gondoltam, ez egy furcsa tó. Kevin tanácsa ellenére, hogy lépjek tovább, én úgy döntöttem maradok és megfejtem a rejtélyt.

4

Mindig magabiztosan horgászom zig-gel

A leckék újratanulása

Mindig is erősen hittem abban, hogy sokat kell etetni. Soha nem szerettem, csak egy horogcsalit felkínálni magában, az én kedvenc taktikám mindig az etetésen való horágszat. Az előetetésben is erősen hiszek, és márciusban, valamint április elején meg is kezdem a rendszeres etetést, heti két-három alkalommal. Úgy gondolom, így nagyobb eséllyel tudok horgászni, hiszen a pontyok már látogatják azt a helyet, ahol horgászni szeretnék, és már magabiztosan táplálkoznak. Habár a jövőben is megmaradok a nagyobb mennyiségű etetésnél, némi változtatást eszközölök, ami igen csak jól működött az utóbbi horgászataim alkalmával.

Ebben a szezonban beáztatott csalikat használok. Tudom ebben nincs semmi új, de úgy gondolom, hogy ha az áztatás során, ha ugyanazt az ízű dip-et tesszük hozzá, mint ami az etetőanyag, akkor ezzel jobb hatást érhetünk el. Amikor a horgászok a beáztatott csaliról beszélnek, akkor puha csalira gondolnak, ami kevés attraktort tartalmaz. Az én beáztatott és felturbózott csalijaimra is azonnal reagálnak a halak és talán még kicsit vonzóbbak is. A csaliknak nagyjából két nap kell, hogy magukba szívják az attraktorokat, majd egy beáztatott pop up-al horgászom fölöttük. Ez egy olyan módszer, amivel igencsak jól fogtam idén és biztos vagyok, hogy ez így fog folytatódni. Biztos vagyok benne, hogy a frissen zacskóból elővett csalik, nem eredményeztek volna kapásokat ilyen gyorsan és könnyedén.

5

A titkos groundbait labdák, új lehetőségeket nyitnak

Zig, zig, zig

A zig-es taktikámat is folyamatosan fejlesztem. Habár a zigek nagyon jól működnek egész évben, úgy gondolom soha nem jönnek jobbkor, mint egy forró nyári napon, amikor a pontyok a víz felső rétegeiben tartózkodnak. A megfigyeléseim során megtanultam, hogy a pontyok, sokkal kevesebb időt töltenek a fenéken, mint gondolnánk.

Van egy másik jó trükk, amit az utóbbi időben tökéletesítettem, és ami az egyik kedvencemmé vált ebben az évben. Ez pedig a Gyro Bug Mix-ből készített labdák, amiket a zig-ek fölé szoktam dobni. Például, ha három állítható zig-gel horgászom különböző magasságban, nagyjából 50 méterre, akkor óvatosan kilövök tízpercenként egy Bug Mix labdát föléjük. Ez pedig inkább ösztönzi a halakat a keresésre és evésre, mintsem, hogy zavarná őket. Ha semmi újat nem próbáltál ki ebben az évben, akkor melegen ajánlom próbáld ki ezt, meg leszel döbbenve, hogy a halak, hogyan reagálnak rá!

6

Beáztatott és felturbózott – halálos!

Nos, ezzel már napra készek is vagyunk. Mialatt ezt írtam az új kampányom is úton van, én pedig újra magabiztos vagyok, a jól bevált, de kissé trükkös módszeremben. Ne felejtsék el, mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor nem megy olyan könnyen, de legtöbbször nem kell túl messzire mennünk, hogy megtaláljuk a választ! – Sok szerencsét!