II. Max Nollert Kupa,Pölöske – Utolsó nap

Nagyon szoros a vége. A csapatok már fáradtak, de reggel 8 óráig még mindenki a swingereket szugerálja, hátha elkezdenek sípolni. Valakinél be is válik a házi kuruzslás és a vége előtt 12 perccel elsül a bot… A jelenleg első helyezett Carpdevils Team újra hal nélkül zárta az éjszakát. Ez azért volt különösen izzasztó helyzet, mert a mögöttük lévő két csapat nagyon közel volt, és akár már 2 jó hallal is át lehetett venni a vezető pozíciót. Pacsó Paliék az éjszaka két pontyot tudtak zsákba tenni, és legalább két nagy bennmaradt az akadóba. Így az első helyért folyó küzdelembe már nem tudtak beleszólni, de a King Baits csapatát mindössze 4 kg-al megelőzve feljöttek az ezüstérmet jelentő második helyre.

01
02

Annak ellenére, hogy  a tegnapi szél eltolta a halat a tónak erről a  részéről, igen szép teljesítmény volt ez a fiúktól. Princz Józsi És Tari Pisti az általuk húzott hely adottságait maximálisan kihasználva sok szép halat fogott a versenyen. Így az utolsó este, 6-7 kapásból sikerült egy 13 kg feletti tőpontyot szákolniuk. Ezzel nem csak visszakerültek az összetett második helyére, de nagy esélyük van a legjobb átlagsúly elérésére is.

03

A dobogós helyek valamelyikére a verseny talán legegyenletesebb teljesítményét nyújtó Tigerbaits csapatnak is esélye volt, hiszen alig múlt el mérlegelés anélkül, hogyne kötöttünk volna ki náluk. Alig hogy elkezdtük első halukat a mérőzsákba tenni, valami elindult az egyik botjukkal, mint a gyorsvonat. Gyors csónakba szállás és ágakkal való birkózás után,mint vert sereg tértek vissza. Ekkor ugyanis már nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a halon úszott el a szó szoros értelmében a dobogó.

04

A tegnapi jóslat bevált, és a hosszú sziget adta a verseny utolsó szakaszában a legtöbb halat. A tegnapi szerencse fiai , a tavalyi győztes S-Carp csapat is hallal búcsúzik a II. Max Nollert Kupától. Az biztos, ha még egy vagy két nappal tovább tart a verseny, akkor a szigeti csapatok nagy meglepetést okoztak volna.

05
Lásd Drahota Misiéket. Az Imperial Baits Team úgy látszik komolyan vette amit írtam és durván ráálltak a pontyra. Ma reggelre 3 darabbal várták stábhajónkat, és nem az: „éppen hogy átcsúszik a  limiten kategóriából” jöttek a halak. Mindegyik hal, az Elite bojli köré gyúrt büdös pasztával csalizott horgot vette fel.

06

07

08

Az Imperial Baits- Carp’R’Us csapat sem szeretett volna sokkal lemaradni a gyári alakulattól. Főleg, hogy az elmúlt mérlegeléseknél, hol Gabi, hol pedig Józsi tarthatott halat a kamera elé.

09
A cseh Mikebaits Csapat   inkább a verseny vége felé tudta a darabosabb halakt beállítani maguk elé. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy sok apró magvat használtak etetésükhöz az első napokban, és ez hamar bevonzotta a kisebb pontyokat.

10
A kis vendégháznál Az Amioud-os fiúk is biztosan előrébb végeztek volna a versenyben, ha még egy két nappal tovább tart a kupa. Ma reggelre is két szép  mérhető halat szákoltak a sok kisebb 5-6 kilós mellett. Ezzel a nagyon sűrű középmezőnyben végezték a versenyt.
12

13

A II. Max Nollert Kupa utolsó halait sorrendben  a Mainline Ace Carp 1-es csapatánál, az Angelcarp-nál és a CT Sovakia csapatánál mértük. Ezzel az utolsó hallal Stefan Duc, a King Baits-es csapat mellett pályázhat a legjobb átlagsúly díjára is.

14

11

15
Reggel 8 órakor lefújták a versenyt és a csapatok elkezdték ideiglenes otthonaik lebontását. Sokan mondták, hogy még szívesen maradnának  még akár egy hetet, és ahogy a főszervezővel: csörgő Tamással beszélgettünk, a következő évben erre talán lesz is lehetőségük. És reméljük akkor  sok mostani indulóval is találkozunk.
Ez egy rendkívül nehéz, embert, halat és felszerelést megterhelő verseny volt, sok érdekességgel szoros küzdelmekkel és élvezetes fárasztásokkal. Élvezetes vadvízi rengeteg a Pölöskei tó, ahová csak azok jöjjenek bojlizni akik fel vannak készülve, hogy  mindent meg kell tenni a sikeres halfogásért.

A Verseny végeredménye:

lista
Összsúly: 1001.03 Kg
Darab: 99 db
Átlagsúly: 10.11 Kg
Legnagyobb hal: 20.1 Kg-Pacsó Pál-All In Fishing -Underworld  Baits Team
A legnagyobb egyéb hal kifogója: Drahota Mihály-Imperial baits Team

Verseny eredmények Napi Bontásban:

1.nap:

1nap

2.nap:

2nap

3.nap:

3nap

4.nap:

4nap

5.nap:

5nap

Eredményhirdetés:

01

No comment…

02

Azért a verseny nem múlt el nyom nélkül a versenyzőkön

03

Ez az öt nap sokat kivett mindenkiből

04

Ülve, sms írás közben aludni…ez mindent elárul arról mivel kell számolni annak, aki elindul ezen a versenyen

05

Drahota Misi  és a Gönczöl „brádörz” beszélik meg a tapasztalatokat, hiszen mindannyian a hosszúszigeten horgásztak

06

A 3.helyezett All In Fishing-Underworld Baits Team. Pacsó Pál és Kozma tamás

07

Pacsó Pali ráadásul elhozta a legnagyobb halért, s a legnagyobb átlagsúlyt elérő versenyző díját is

08

Egy hallal lecsúszva a dobogó legfelső fokáról ezüstérmes a King Baits Team. Azt hiszem egy újonnan alakult párosnak ez egy igen biztató kezdet a jövőre nézve. Csapattagok: Princz József És Tari István

09

A II. Max Nollert Kupa győztese a Carpdevils Team. Oprics László és Balis József

10

Az első három helyezett csapat és a főszervező Csörgő Tamás

11

A teljes mezőny

12

A boldog dobogósok rögtönzött vízi balett bemutatót tartottak a többieknek

13

Tari Pisti, úgy döntött egyéniben indul…

14

…a „suszterpicsás” kategóriában

15

Szép ugrás, de gyenge vízfogás. 10-ből egy erős 8-as  a gyakorlat

16

Erről szól a verseny:küzdelem és barátság. Jövőre újra, ugyanitt


Szöveg és kép:  Vetró Péter

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.