IBCC – 24.óra eredményei

Hétfő reggel marsall kollégáink a napfelkeltével egy időben kezdték meg az éjszaka fogott halak mérlegelését. A verseny jelenlegi állása szerint a Fuky – Csoky Team vezet, akik Vonyarcvashegyen a 4. számú horgászhelyen vannak, a Kolibri szektorban.

13

A legnagyobb hal továbbra is a B52 Fishing Team 2. csapat fogása, ami a verseny legelső halaként került a horogra, még a tegnap délutáni órákban.

1

2

3

Délelőtt 10 órára sikerült összegeznünk az eredményeket, így a közösségi oldalunkon már frissítettük a listát, és publikáltuk a verseny első nap fejleményeit. Kedveljétek az IBCC hivatalos oldalát, és azonnal értesültök a legfontosabb hírekről!

https://www.facebook.com/ibccbalaton

4

6

7

12

9

11

Ne felejtsétek, ma is jelentkezik ÉLŐ közvetítésünk Zánkáról, az első Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa, az IBCC főhadiszállásáról, sok érdekességgel, stúdió vendégekkel és élő kapcsolásokkal.

24 óra eredményei: MEGNYITÁS

https://livestream.com/ibsbroadcast/ibcc2015

Írta: Zab Betti