IBCC 0.nap – Elindultunk

Egy első megrendezésű horgászverseny legelső napjai sok kérdést vetnek fel, és sok megoldandó feladat elé állítják a stábot, amiket úgy kell elvégezni, hogy az érkező versenyzők ezekből a kérdésekből, és az esetleges fennakadásokból semmit ne tapasztaljanak! Tegnap késő estig díszítettük a színháztermet, majd kora hajnalban már újra munkához láttunk!

A külföldi versenyzők az Üdülő területén is megszállhattak az éjszakára, így volt csapat, aki sátorban és parton töltötte az estét, voltak akik pedig a szálláshelyükön múlatták az időt, így az este hamar eltelt.

Kora reggel egy kis eligazítást követően láttunk a feladatainknak, forgató csoportjaink egyrészt a még érkező csapatok regisztrációját, a már reggel óta zajló bemutatókat, másrészt az északi – parti falvak épülő standját filmezték.

Délelőtt az MTVA stábja látogatott meg minket, az M1 Hírcsatorna 11 órakor kezdődő híradójában interjúvolták meg Csörgő Tamást, az esemény Versenyszervezési megbízottját, aki kihangsúlyozta, hogy milyen különleges nap ez a mai, és, hogy turisztikailag milyen fontos a Balaton történetében, hogy egy ilyen nagy volumenű horgászverseny lehet a tó szinte egész északi partján, melyből a part menti települések is profitálni fognak a későbbiekben.

A regisztráció déli tizenkét órakor befejeződött, így meglett a végleges rajtlista, melyből kiderül, hogy kereken 50 csapat, fogja türelmetlenül várni a holnap délelőtti dudaszót, egészen pontosan holnap délelőtt 10:00-kor.

Délben Csörgő Tamás a marshalloknak (hivatalos mérlegelőknek) tartott egy eligazítást, ahol a pontos feladatok mellett, a feladathoz szükséges kellékeket, és a hivatalos felsőruházatot is megkapták a mérlegelő és a verseny biztonságát, – a versenyzők szabályszerűségét is ellenőrző személyzet tagjai. A tisztaságért felelős személyzet több, mint 45 fő.

A délután mozgalmasan telt, a szponzorok, a támogatók, a kiállítók mellett a regisztrált csapatok elfoglalták a központi felvonulási teret, ahol a hatalmas sörsátor otthont ad minden egybegyűlt érdeklődőnek és hozzátartozónak is.

A 15 órai közös vízparti fényképezkedés nagyon jó hangulatban telt, amit egyébként kitünő ötlet volt a kora délutáni órákra tenni, mivel így biztosra vehettük, hogy mindannyian, és minden versenyző egy helyen lesz!

A fényképezkedés után a zászlós felvonulás keretein belül tértünk vissza az Üdülőközpont fő terére, ahol 16 órai kezdettel a megnyitóra gyűltünk össze.

A tervezet szerint 16 órakor foglaltuk el a helyünket az 500 fő befogadására képes színházteremben, ahol körülbelül 400-an voltunk! Az izgalommal teli várakozás szinte tapintható volt a megnyitó előtti percekben, a fődíj nagysága, a pálya ismeretlensége is hozzájárult ahhoz, hogy okkal izgultak a helyet húzó csapattagok.

(Egyébként az esti ÉLŐ műsor egyik vendége Zákonyi Botond volt, akivel a kihúzott helyek – kontra csapatok – esélylatolgatása volt a téma.) A megnyitó igazán ünnepélyes keretek között indította útjára ezt a fantasztikus versenyt, az első Nemzetközi Balatoni Pontyfogó kupát, az IBCC-t!

Csörgő Tamás ünnepi beszédét kollégánk azonnal angolra fordította, hogy a nemzetközi mezőny is mindennemű információ birtokába juthasson! A legfontosabb témák melyek mentén haladt a ceremónia: – a halvédelem, a friss balatoni szabályozás, a csapatok részére, megsegítésére kitett pálya jelző táblák a főutak mentén, és a versenyszabályzat maradéktalan betartása.

A csapatok feltehették a kérdéseiket, melyekre választ kaptak, majd a tervezettől eltérően, (előbb!) 16:15-kor megkezdődött a regisztrációkor kapott húzási sorrendek alapján a helyhúzás!

Már a végleges rajtlista is a rendelkezésünkre áll, így a pontos helyek alább láthatóak! Ne felejtsétek, holnap este is 20:00-tól ELŐ adást láthattok az alábbi linken http://fishingandhuntingtv.com/live/.

Rajtlista (kattints a nagyításhoz)

Rajtlista megnyitása: PDF

Írd be magad a történelembe!
IBCC
Írta: Zab Betti
Fotó: Tóth Gusztáv