Gemenc víz alatt

Az utóbbi napokban tetőzött a Duna Gemencnél és öntötte el az erdő 95 %-át.  A Gemenc Zrt. összesen 37.316 hektáron gazdálkodik, a vadászterülete ennek majdnem a duplája, 72 ezer hektár. Nemzetközi hírnevét elsősorban a kiváló gímszarvas állományának köszönheti. A területnek igen nagy jelentősége van a vízvisszatartásban, ugyanis ennek köszönhetően a térségben a mentett oldalon lévő települések nem kerülnek víz alá. Az elmúlt évek áradásai újabb és újabb megoldásokat hívtak életre a vadállomány mentésének érdekében. 2002-ben 1500 vad, 2006-ban három hét alatt 145 szarvas, 2000 kis vaddisznó és a felnőtt vaddisznó állomány tíz százaléka valamint 72 őz pusztult el.

IMGP0255

Az idei pusztulás mértékét egyenlőre csak találgatni lehet, a víz mintegy kétezer vaddisznót, ugyanennyi szarvast és körülbelül kétszáz őzet, elsősorban a szaporulatot veszélyezteti.  Lőrincz Sándor a Gemenc Zrt. fővadásza reménykedik, hogy óvintézkedéseik sikerrel járnak a vadmentésben. Többek között igyekeztek a vadakat jó előre az ármentesített területre csábítani illetve marasztalni az etetésekkel és a következő napokban az állatok által elfogyasztott takarmányt folyamatosan pótolják. Másrészt az úgy nevezett vadmentő dombokat is már napok óta töltik fel takarmánnyal, melyek tíz méteres árhullámig biztosítanak menedéket.

IMGP0265

Szarvasok a kisvasút sínei között

IMGP0273

Vaddisznók ármentesített területen

Mióta az ár elérte a területet, bejárási tilalmat rendeltek el, megelőzve annak lehetőségét, hogy az állatok az emberektől megriadva beugorjanak a vízbe vagy ne merjenek felkapaszkodni körtöltésekre és biztonságot nyújtó vadmentő dombokra. A gátakon az őrszolgálat szerveztek az orvvadászok ellen valamint folyamatos figyelő szolgálat lett kihelyezve reggel 6-tól este 10-ig a töltések bevezető útjain, hogy az ilyenkor megjelenő katasztrófa turistákat tájékoztassák arról, hogy a területre történő belépés, a töltéseken való haladás tilos. Az 55-ös úton jelenleg 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, a vonatok pedig a Baja-Pörböly szakaszon 40 kilométeres sebességgel közlekednek.

Az árvízi helyzet természetesen vadászati tilalmat is vont maga után, amit MGFH megyei vadászati, halászati osztálya vonhat vissza. Fodermayer Vilmos a Gemenc Zrt. vadászati vezetője szerint ez körülbelül egy hét múlva bekövetkezhet. A Gemenci Erdei Vasút közlekedését is felfüggesztették, így a területen rendezett programok, kirándulások is halasztva lettek a  erdei vasút vonalának helyreállításáig, ami több hónapot vehet igénybe. Csontos Péter a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ erdészet vezetője arra kéri az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak a programok időpontjáról a www.gemenczrt.hu-n.

IMGP0276

Az Erdei Vasút használaton kívül

Gemenc életének része és éltetőereje az évről-évre bekövetkező áradás, hiszen a térség vízellátásában döntő szerepet a Duna játszik. A hullámtér vízfelszíneinek nagysága is elsősorban a Duna vízjárásától függ és az elöntés-apadás dinamizmusra épül a Gemencre jellemző sajátos élővilág is. Az alacsonyabb területeken a fűz és a nyár ligeterdők, a magasabb fekvésű részeken a tölgy, kőris és szil lomberdők húzódnak. Ezek az aljnövényzettel sűrűn benépesült erdők, ligeterdők szinte áthatolhatatlan lombozatokkal kiváló menedékül szolgálnak számtalan védett fajnak, mint például fehér tündérrózsának, mocsári teknősnek, fekete gólyának, rétisasnak, veszélyeztetett denevéreknek, vadmacskáknak.IMGP0267

Azonban nem csak áldásos tevékenysége van a Duna vízének, hanem évről-évre pusztító is: tönkrement erdősítés, kitermelt tűzifa elsodrása, utak, berendezések, épületek, stb. megrongálódása. Másrészt kisebb-nagyobb mértékű vadállomány vesztességgel minden évben számolni kell.

Az idei áradás annyiban szerencsésebb, hogy nyári időszakban következett be, míg 2006-ban tavasszal a víz csupán 6-7 Celsius fok volt, ami rontotta főleg a fiatal állatok esélyeit a túlélésre.  Másrészt idén nem voltak a térségben olyan viharos erejű szelek, ami az idősebb faállományt kicsavarták volna. A teljes apadás után egy erdészeti felügyelő bizottság járja majd be a területet, felmérve a károkat, veszteségeket, amik reményeink szerint elenyészőek lesznek a 2006-os katasztrófához képest.

IMGP0275

Írta és fotók: Kovásznai Szász Réka

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.