A Balatonról

2015-ben a Balaton horgásztörténetének legnagyobb nemzetközi bojlis horgászversenyét rendezik meg Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (International Balaton Carp Cup) néven. Ez a verseny remek alkalom lesz arra, hogy a Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava horgászvízként is bemutatkozzon a világ minden részéből érkező bojlis módszerrel horgászóknak.

A Balaton keletkezése

Kezdetben sokkal idősebbnek, majd 500 millió évesnek gondolták a Balatont a kutatók. Később az eszközök és a kutatási módszerek tökéletesedésével, az információk tudományos feldolgozásával jócskán csökkentették a Balaton korát. Abban már korábban is egyetértettek, hogy a Balaton nem őstenger maradvány, és nem tekinthető a Pannóniai-tó maradványának. A földtörténeti harmadkor végén a mai Nagyalföld és a Dunántúl egy részét a Dunántúl latin nevéről elnevezett Pannóniai-tó borította. A tó vizének sótartalma egyre csökkent, és a beléömlő folyók, patakok vizétől megédesedett. Az édesedő félsós vízben éltek a jellegzetes kagylók, a congériák, amelyek Tihanyban a Gödrös part rétegeiből kerültek elő nagy számban, és a helyiek kecskekörömnek nevezték. A kecskeköröm legendáját sokan megírták, a történet többé-kevésbé azonos:

M. Birbeck 1854.-ben Londonban kiadott könyvében a következőket írja: „Időnként körmökhöz és patákhoz hasonló kövületek sodródnak a partra. A hagyomány ezeket nyájak sokaságából eredőnek tartja. A nyájakat az itteni lakók rabolták el az ellenségtől, és azután egy borzasztó vihar a tóba sodorta őket, ahol mind elvesztek.”

4

A Pannóniai-őstó lassan feltöltődött, és ez adta a balatonfenék altalaját, a homokot és az agyagot. A Pannon-tengerrel függ össze a Salföld és Kővágóörs között található „kőtenger”, amely nem más, mint a Pannon-tenger homokjának maradványa. A finom homok felső részét a hévizek összecementálták, ezt a későbbi kéregmozgások megmozgatták, a fagy meg feldarabolta őket. Évezredek során a szél és az eső vájta, és ami megmaradt, abban mi is gyönyörködhetünk.

Még sekély víz borította a környéket, amikor a mai Tihany területén megkezdődött a vulkáni tevékenység, amely gőz és gáz ömlésével kezdődött. Finom kőzetpor és törmelék szóródott szét a vízben, és vulkáni tufa lett belőle. Erre folyt, buggyant rá a láva, amely kihűlés közben összehúzódott, így születhettek meg azok a csodálatos bazaltorgonák, amelyek legszebbikét a Szentgyörgy-hegy északi oldalán láthatjuk. A kitörések hol abbamaradtak, hol felerősödtek, finomabb és durvább szemű vulkáni törmelék és tufa váltakozva rakódott egymásra. Az idő során megkeményedett, rátelepült a pannóniai agyag a homokrétegekre és védte őket évezredeken át ellenálló kőzetpadjaival. Ahol nem védte a bazalt széle a pannon rétegeket, ott a szél és a víz hatására elkezdődött azok pusztulása. A környezet lassan mélyült, és felmagasodtak a bazalthegyek, amelyeket az idős Lóczy Lajos nevezett el tanúhegyeknek. A legszebbek a Tapolcai-medence tanúhegyei, a Szentgyörgyhegy, Haláp, Csobánc, Hegyesd, Tótihegy, Gulács, Badacsony és Szigliget. A Balaton déli partján Fonyód és Balatonboglár dombjai köszönhetik létüket vulkáni tevékenységnek. A vulkánosságon és a kéregmozgásokon túl volt egy harmadik erő, a hatalmas erejű és tartós széljárás, amely többnyire északi volt, és amely a bazaltkúpok közeiből is kifújta a homokot. Több mint 100 méter vastag homokréteget tarolt le a szél, és sodort a somogyi halomvidékre. A Balatontól délre a somogyi lankákon ez a szélfútta por alkotta a lösz néven ismert sárga földet, s ami belőle a tóba hullott, az adta a fenék finom iszapját.

3

Halottnak tűnhetett a táj égbeszökő bazaltkúpjaival, de a természet gondoskodott a folytonosságról. A kihunyt vulkáni koszorúk között forró vizek törtek a felszínre. A vulkáni tevékenység utolsó nyomai a ma is feltörő szénsavas- és meleg források. A kicsapódó ásványi anyagokból megszülető gejzírkúpok is a vulkáni tevékenység emlékművei, a legszebb közülük a tihanyi félszigeté, amelyet Aranyház néven ismerünk.

A Balaton medencéjét kéregmozgások hozták létre. Már a jégkorszakok utolsó harmadában, járunk. Lóczy Lajos felismerésének köszönhetjük, hogy a Balaton medencéje nem két párhuzamos észak- és délnyugati irányban húzódó törésvonal között besüllyedő árok, hanem a Dunántúli-középhegység irányába sorakozó egymást is sokszor keresztező törésvonalak helyi süllyedéke. Ezt a horpadást a felgyülemlő és lefolyást nem találó csapadékvizek töltötték ki. A víz idővel állandósult, és megkezdhette partalakító és romboló munkáját. Lassan elfogyott a medencéket elválasztó gátak szilárdsága és a hosszú évezredek állandó mozgásban lévő vize átszakította őket. Megszületett az egységes Balaton, amely egyáltalán nem hasonlított mai alakjára, hiszen nem volt lefolyása, vize sokkal magasabb volt, mint most. A mai tapolcai medencét is elborította, és víz alatt volt a somogyi Nagyberek és a Sió-berke. Amikor a Sió medre kialakul, elkezd apadni a víz, Tihany félszigetté változik. A víz teszi a dolgát, turzásokat épít, amelyek hálából fokozatosan leválasztják a berkeket, így lassan kialakul a Balaton a mai formája. Lóczy Lajos a Balaton teknőjét négy különálló besüppedésből származtatja. A medencéket elválasztó és összefüggő hátságokat a Tihany-Szántód, Révfülöp – Boglár, Badacsony-Fonyód, és Balatongyörök -Balatonberény közé helyezi. A kezdetlegesnek mondható medencék közül az első a Kenese -Tihany-félsziget közé eső terület, a második a Tihany-félszigettől a Révfülöp -Boglár közti hátságig terjedő rész, a harmadik az ettől Balatongyörök -Balatonberényi ősgerincig érő terület, majd a negyedik a Keszthelyvidéki-medence. A hajdani medencék nem lehettek nagyok, de a bennük összegyűlt egyre magasodó víz, a szélesedő víztükör, a szél keltette hullámok, és a partszéli áramlások elmosták az elválasztó határokat.

1

Nemcsak Lóczy Lajos foglalkozott a Balaton kialakulásának kérdésével. Cholnoky Jenő a Balaton-medence kialakulását egy egyszeri árokszerű tektonikus besüllyedésre vezette vissza.

A későbbi kutatások Lóczy megállapításait látták igazolva elsősorban, azért, mert ő nemcsak a tó geológiai képződményeit, hanem a medrét is vizsgálta. Az 1913-ban megjelent művében részletesen adta közre a tómederben elvégzett 17 fúrás elemzése közben kapott adatokat. A medervizsgálatok indítékáról a következőket írja: „Amikor fölismertem, hogy a Balaton pontusi korú rétegeken ül, figyelmet fordítottam a térszínalatti kőzetekre és valamennyi kutatás, fúrás adatait megszereztem. Ma már tudjuk, hogy az akkori vizsgálatok még meglehetősen egyszerűek voltak, de az tény, hogy a nagyszerű tudós a Balaton kialakulását az akkori ismereteknek megfelelően határozta meg.

2

1948-ban Zólyomi Bálint végzett üledékfeltáró kutatásokat a Balatonban, illetve a part mentén. Egy fúróhajó segítségével végzett fúrásokat a tó fenéktalajában és az onnan kikerült anyagot vizsgálta. Analizálta, hogy milyen növények virágpora található az egykori tófenék talajában, majd ennek ismeretében állapította meg, hogy a tó 15-20 ezer évnyi intervallumban keletkezhetett. A Balaton kialakulásával kapcsolatos kérdések megválaszolását nagyban segítették a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos munkatársainak kutatásai az 1981-1993 közötti években. A számos kutatási eredmény birtokában azt mondhatjuk, hogy a Balaton mai alakjához hasonló tómeder a geológiai negyedkor pleisztocén időszakában az úgynevezett Vürm-jégkorszak harmadik szakaszában keletkezhetett. A legrégebbi pollenasszociációk 19. 000-17. 000 ezer évesek. A tőzegrétegek kialakulása 14. 500-12. 500 éve kezdődött, a tavi üledék folyamatos lerakódása az egyes medencékben 11. 000-7. 500 évvel ezelőtt indulhatott meg. Ezek ismeretében elmondhatjuk, hogy a Balaton nemcsak geológiai, de limnológiai értelemben véve is igen fiatal képződmény.

A legújabb geológiai vizsgálatok azt igazolják, hogy a jégkor végén az utolsó eljegesedés előtt jelentős kéregmozgások alakíthatták a Balaton árkát. Az északi törésvonal az északi part közvetlen közelében húzódik, ezért is mélyül ezen az oldalon oly hirtelen a tó vize. A déli törésvonal a strandolók örömére jóval messzebb esik a parttól, akár egy kilométert is lubickolhatnak, amíg mélyebb vizet érnek. A két törésvonal között az évezredek során a rétegek lezökkentek, mélyebbre kerültek, és szép lassan kialakult a tó árka.

A közel hatszáz négyzetkilométeres tó Közép-Európa legnagyobb vízfelszínű tava, amely ugyan elég sekély, átlagos mélysége 3-4 méter, de a felszín szempontjából bizony megelőzi a Genfi-, a Boden-i vagy éppen a Garda-tavat. Legnagyobb mélysége a tihanyi-kútnál mérhető, 11,5 m. A tó medencéjének hossza 77 kilométer, legnagyobb, illetve legkisebb szélessége 14 és 1,5 kilométer. A partvonal teljes hossza 196 km, és ebből mindössze 70 kilométer maradt meg természetes élőhelynek.

Medre sekély teknőnek is tekinthető, ha a hosszúságát és medencéinek szélességét a tó vízmélységéhez hasonlítjuk. Bojlis horgászat szempontjából a tó északi partvonala kínál jobb horgászati lehetőséget, ezt az elmúlt évek teszthorgászatai is visszaigazolják.

Az eredményes horgászatot számos tényező befolyásolhatja, többek közt a tó vizének mozgásai. A Balaton víztömegének egy részét vagy az egészét a különböző meteorológiai és hidrológiai tényezők állandóan mozgásban tartják. A legnagyobb vízmozgásokat a szél okozza, de befolyásolhatja a légnyomás hirtelen változása, a hőmérséklet emelkedése, vagy csökkenése a felszíni vizek által szállított víztömegek beömlése és a vízeresztés is.

5

Cholnoky Jenő földrajztudós és mások tanulmányaiból tudjuk, hogy ha a szél a tó felszínét kimozdítja vízszintes helyzetéből, akkor megbomlik a víztömeg egyensúlya, a víz a mélyben visszafelé áramlik, illetve a denivelláció következtében köröző áramlás keletkezik, majd szabályos ingadozás jön létre. Jelenlegi ismereteink alapján ötféle szabályos ingást különböztetünk meg:

– A tó tengelyében létrejövő egycsomós hosszirányú ingás, melynek periódusa 10-12 óra.
– Keszthely és a Tihanyi félsziget között kialakuló kétcsomós hosszirányú ingás melynek periódusa 2 óra 23 perc
– Balatonkenese és Tihany közötti vonalban észlelt egycsomós hosszirányú ingás, melynek periódusa 1 óra 57 perc.
– Balatonkenese és Tihany közötti vonalban észlelt kétcsomós hosszirányú ingás, melynek periódusa 1 óra.
– A Keszthelyi-öbölben jelentkező keresztirányú ingások, melyek periódusa átlagosan 43 perc.

A legerősebb balatoni szelek legtöbbször északi északnyugati irányúak. Ezek jelentős keresztirányú kilendüléseket hoznak létre, gyakran kismértékű hosszirányú kilendüléssel és viszonylag erős lengésekkel együtt. A legnagyobb keresztirányú kilendüléseket 30m/s-ot megközelítő szélsebességeknél észlelték, amikor a kilendülés nyomán Alsóörs és Siófok között 55 cm, Balatonakali és Balatonszemes között 50 cm, Badacsony és Fonyód között 35 cm szélső értékeit mérték a vízszintkülönbségeknek.

ibcc5

Az elmúlt években a tó vízszintje többször is aggodalomra adott okot, tavaly sokat javult a helyzet, és reméljük az idén is javulni fog. A vízállás többnyire áprilisban a legmagasabb és augusztus végén a legalacsonyabb. Az éves csökkenés általában 120-150 milliméter, 2000-ben mérték az utóbbi évtizedek negatív csúcsát akkor 600-700 millimétert karcsúsodott. A tó vízszintjét befolyásolják a nagy kiterjedésű vízgyűjtő területről érkező vizek, elsősorban a patakok. Legnagyobb táplálója a Zala-folyó, amelynek vízhozama ingadozó, szárazabb időszakokban mindössze négy kilométert szállít másodpercenként, de tartós esőzések idején ez akár tizenötszörös is lehet. Tavasszal, hóolvadáskor kétszáz köbmétert is hozhat másodpercenként. Amennyire öröm az ilyen mennyiségben érkező víz, nem kevés gondot okoz az a hordalék, amit a Balatonba hoz a megáradt folyó. A Balatonba 51 vízfolyás torkollik, közülük csak húsznak van állandó vízhozama. Az északi oldalon egészen a Zala-torkolatig 33 kisebb-nagyobb séd vagy patak igyekszik belé, majd körben Fűzfőig újabb 17 árok, övcsatorna, séd és patak hozza vizét. Az északi part sédjei közül a Viszlót, Kétöles-patakot és az Eger-patakot illik megemlíteni, amely hajdanán a Balaton-felvidék legnagyobb és legbővizübb folyócskája volt. Még vízimalmokat is hajtott Kapolcs és Monostorapáti között. Forrásai végét a bauxitbányászat megkezdése jelentette. Az Egerviz hossza 32 kilométer, a Balaton egész külső vízgyűjtőjén a természetes medrű vízfolyások közül a Zala után a második leghosszabb. Badacsonytördemic és Szigliget között folyik a tóba. Korábban igen sok szennyeződést hozott, manapság már csak közepesen szennyezettnek mondható. A Viszló-patak a Nyirád környéki bányák kristálytiszta karsztvizét hozta, a híres ódörögdi pisztrángos tavakat is avval a vízzel üzemeltették. 1993-ban a patak kiszáradt, azóta csak elvétve folyik benne víz.

A somogyi oldalon a Nyugati- övcsatorna az egyik jelentős vízfolyás, amely Balatonkeresztúrnál torkollik a Balatonba. Kezdetben a táskai malomtól indult, összeszedte a Koroknai vízfolyás, az Aranyos-patak, a Cigány-árok, a Boronkai-patak és a Sári-csatorna vizét. Később rendezték a medrét, a torkolatában hajókikötő létesült. Remek horgászvíz, a kikötő és környékén horgászók ritkán mennek el hal nélkül.

Szólni kell még a Keleti-bozótról, amely Lengyeltóti felől igyekszik a tóba, közben felveszi a Pogányvölgyi-patak vizét. Bővizű patakról van szó, amely Mezőcsokonyánál, illetve a Csombárd és Várda közt fakadó vizek összefolyásánál kezdődik, de lefelé menet befogadja még a Halsok-patak, a Bontakeszi-árok és más kisebb vízfolyások vizét. Buzsák és Feketezsébeny között még halastavakat is táplál. A Tetves-patak a somogyi dombság vizeit hozza a tóba és menet közben vizet ad az irmapusztai halastavaknak is. Az ordacsehi-árok manapság vízelvezető-árok, amelyet hajdanán az Ordai-berek. és a Csehi-Nagyberek lecsapolására építettek meg, és amelyhez ma belvízelvezető árkok is csatlakoznak.

A tó vízfeleslegét a Sió-csatorna viszi a Dunába, vannak évek, amikor éppen csak csordogál benne a víz, de például az 1940-es esztendőben egy év alatt egymilliárd köbméter vizet a Balaton átlagos vízmennyiségének a felét kellett leengedni a Sión. Az idei évben is bőséggel van víz, talán egy kicsivel több, is mint kellene.

Évezredek formálták a tájat, kevés olyan panorámáját, élvezhetjük a világnak – némi balatoni elfogultsággal szólva -, mint amilyen gyönyörködtet bennünket a fonyódi Várhegyről: Szemben a Badacsony, Csobánc, Haláp, Szigliget, Gulács bazalthegyei, távolabb a Szent György-hegy, északnyugatra Rezi ás Tátika hegyormai, délnyugatra a berényi partok magasodnak. Északkelet felé Tihany nyúlik be a tóba, a félsziget csúcsáról tiszta időben jól látszanak az akarattyai meredek partok löszfalai.

A Balatonban kialakuló áramlások közül a Tihanyi-szorosban és a délnyugati tórészben létrejövő áramlásoknak van jelentős szerepük a tó teljes víztömegének mozgása szempontjából. A Tihanyi szorosban létrejövő áramlásnak mára terjedelmes irodalma van, akárcsak a szeleknek. A Balaton esetében a szélsebességeknek a hegyek által befolyásolt sajátos helyi alakulása, a különböző meghajtási hosszak és különböző vízmélységek miatt a vízszinkilendülésekkel járó vízszintemelkedések, illetve süllyedések a tó különböző részein eltérően alakulnak. Nagy kilendülések hatására jelentős áramlások jönnek létre a Keszthelyi-öböl kezdeténél és magában a medencében. A Keszthelyi-öböl áramlásai nem annyira erősek, mint a Tihanyi szorosban mértek. A Zala torkolat környékén is sajátos áramlások alakulnak ki a szélsebességek és szélirányok változásakor melyek fő iránya Keszthely időnként meg Balatonberény. Gyakori esemény hogy a hosszirányú kilendüléseknél és lengéseknél,-különösen ha a Zala kevés vizet szállít,- egy ideig a Balaton vize jól láthatóan a Zalába áramlik. Horgászszempontból is fontos tudnivaló hogy kelet-északkeleti szelek idején a Keszthelyi-öböl parti sávja szélárnyékba kerül és a széllel szembeni Keszthelytől távolodó ellenáramlások zónájává válik. A Keszthelyi- és a Szigligeti-öböl találkozásánál észak-északnyugati viharok idején az öblök közötti vízcsere a partközeli sávokban, Balatongyörök és Balatonberény előtti vízterekben megy végbe.

ibcc2

A Balaton halgazdálkodása az elmúlt két-három évtizedben jelentős átalakult. Csökkent a halállomány hasznosításában a halászat szerepe, erőre kapott a horgászati, természetvédelmi halgazdálkodás. Ideje is volt már magunk mögött tudni azt az időszakot, amikor a tó termőképességének és a halfauna változatosságának növelése céljából folyamatos volt a távoli vidékekről származó halfajok betelepítése nemcsak a Balatonba, de a tavat tápláló vízfolyásokba is. Az eredmény közismert, kialakult egy kedvezőtlen szerkezetű gyenge stabilitású halállomány. Pedig a Balaton halállományának értékét mind természeti mind gazdasági vonatkozásban egyértelműen az őshonos fajok képviselték. Jelenleg 32 halfaj jelenlétét sikerült a kutatóknak bizonyítani, amely jelentős csökkenés az 1900-as évek közepén vizsgáltakhoz képest, amikor még 40 halfajról szóltak a kutatások. A jelenlegi halállomány összetételének és az őshonos halfajok harmadának eltűnésének valószínű oka, az élőhely módosulások, a Sió zsilip jelenlegi üzemelési gyakorlata, és az elmúlt évtizedek gazdasági szemléletű halgazdálkodása.

A horgászat fő hala a ponty, ami a Balatonban sajnos csekély természetes szaporulattal jelentkezik így állományának nagysága a telepítésektől függ. A pontytelepítések 200-600 g-os kétnyaras, kisebb részt 800-1500 g-os háromnyaras halakkal többnyire ősszel, kisebb részt tavasszal történnek. 2002-ig a telepítendő mennyiség 250 tonna volt, amely 2003-tól 300 tonnára, 2004-től 350 tonnára emelkedett. A balatoni bojlis horgászat térnyerésével a módszernek is köszönhetően megnőtt a zsákmányok nagysága manapság a tíz kiló fölötti pontyok fogása hétköznapi, de szép számban kerülnek mérlegelésre húsz kiló fölötti pontyok is. E sorok írásakor még nem tudjuk, hogyan változik a 2015-ös balatoni horgászrend, de az megjósolható a rendelkezésünkre álló információk alapján, hogy messzemenően figyelembe veszi a horgászturizmus érdekeit. A Balaton horgász ismertségét, különleges pontyállományának hírét jól szolgálhatja a 2015-ös I. International Balaton Carp Cup bojlis horgászverseny, amely sikeres megrendezés esetén a világ egyik legjobb pontyos horgászvizévé emelheti a Balatont.

Írta: Zákonyi Botond