A vadászat illemtana II.

Vadászias viselkedés

Az előzőekben a társas vadászaton való viselkedéssel foglalkoztunk, nézzük most ugyanezt az egyéni vadászat oldaláról – amikor vadásztatnak, vagy amikor magunk kísérünk vendégvadászt. Ez a helyzet akkor is, amikor egyedül vagyunk, és senki más sem látja, miként viselkedünk, legfeljebb a saját lelkiismeretünkkel kell elszámolnunk, már akinek vannak ilyen „divatjamúlt skrupulusai”…

Vendég és kísérő: A vendégvadászat – akár fizetős, akár meghívásos – egyik legkényesebb része a vadászat világának. Ilyenkor sokszor egymást sosem látott – legfeljebb hallomásból ismert – vadászok is találkoznak, s együtt kell valamennyi időt eltölteniük, anélkül, hogy a másik mentalitásáról, viselkedéséről, emberi hozzáállásáról bármilyen előzetes információjuk lenne.

Találkozás, fogadás: A vendég fogadásának helye és időpontja szerint illik öltözni annak, akivel az érkező találkozik. Felesleges egy vadászházban sötét öltönyben és lakkcipőben várni a vendéget, viszont a szállás- vagy találkozóhelyként megjelölt hotelbe illetlenség – és az ott dolgozók számára is visszatetsző – sáros gumicsizmával bemasírozni. Természetes, ha az érkező utcai ruhát visel és csak a vadászat idejére öltözik át, de a fogadók zöld ruházata vadászházi környezetben bármilyen időpontban indokolt. Bár a kísérő feladata a vadásztatás „piszkos” részének (zsigerelés, rakodás) elvégzése is, illik legalább az első találkozáskor tiszta, rendezett ruházatban fogadni a vendéget.

Vadászházi elhelyezésnél illik megkérdezni, hogy kíván-e külön szobában aludni, segíteni csomagjai bepakolásánál, s ha ott étkeznek, van-e valamilyen kívánsága vagy egészségügyi korlátozása az étkezéssel kapcsolatban, szívesen fogyaszt-e vadhúst stb. Ha a vadászat ideje későbbre, vagy másnapra esik, a vendéget illik egy korty itallal megkínálni, koccintani vele, figyelembe véve – természetesen – a közelgő vadászat miatti tilalmat.

Tájékoztatás: A megérkezés után kényelembe helyezkedett vendéget illik tájékoztatni a terület főbb jellemzőiről, a tervezett vadászat módjáról, helyéről és menetrendjéről és bemutatni neki azokat, akikkel ott tartózkodása alatt kapcsolatba kerül, a sofőrtől a szakácsig. Ekkor – és nem az elszámoláskor – kell tisztázni a vadászat anyagi vonzatait, megerősíteni a szerződésben foglaltakat, illetve tisztázni, mennyi, milyen nagyságú, minőségű és értékű vadat szeretne a vendég elejteni. Meg kell kérdezni, hogy tud-e, szeret-e gyalogolni, cserkelni, milyen távolságig vállalja a lövést, akarja-e a saját autóját használni stb. Ha csak olyan kísérőt tudnak biztosítani, aki nem tud beszélni az illető nyelvén, akkor előre meg kell állapodni azokban a fontos szavakban és jelekben, amelyek alapján a vendég számára egyértelmű, hogy mikor és mire emelhet puskát. Jó ha van erre a célra kialakított, hatóságilag engedélyezett hely, mert célszerű próbalövést javasolni, amivel sok későbbi kellemetlenség megelőzhető. Különösen fontos ez kölcsönzött, bérelt puska esetén. Sok táján a világnak ez kötelező része is a vadászatnak, mert mind a vendéget, mind a kísérő vadászt informálja a puska pontosságáról, illetve a vendég lőtudásáról.

A vadászat menete: Pár perccel a megbeszélt időpont előtt illik megérkezni a vendégért, kínos helyzet, ha a vendég várakozik a pontatlan kísérőre. A vendég szállítására használt járművet feltétlenül kitakarítva, de ha az időjárás engedi, lehetőleg kívül is tiszta állapotban állítsuk elő. Szükség szerint illik segíteni a ki- és beszállásnál, a puska és az egyéb csomagok bepakolásánál. Megoszlanak a vélemények, hogy a kísérő vihet-e, vigyen-e puskát. A józan ész azt kívánja, hogy minden esetben vigyen, mivel bármikor adódhat olyan helyzet, amikor a fegyverhasználatot nem célszerű, vagy egyenesen tilos kizárólag a vendégre bízni (például sebzett vad utánkeresése, kegyelemlövés stb.). A kísérő ügyeljen arra, hogy saját „illata” (például fokhagymaszag, átható bagószag, netán intenzív lábszag) ne okozzon kellemetlen érzést a vendégnek, ha dohányzik, kérdezze meg, hogy zavarja-e a füst a vendéget – különben illetlenség rágyújtani a nemdohányzó mellett. Ezek az illemszabályok természetesen a vendég oldaláról is érvényesek.

Bármilyen látott vadra illik felhívni a vendég figyelmét, s ha az lőhető, meg kell mondani, hogy az milyen és mekkora. Illik segíteni a vendégnek az óvatos megközelítésnél, s a lövéshez a lehető legjobb pozíciót megkeresni. Ha a vendég nem a saját célzóbotját használja, azt fontos megfelelő magasságúra beállítani. Csak akkor adható engedélyt a lövésre, ha a vad arra alkalmas testhelyzetbe kerül, semmiképp se törekedjen senki a bármi áron történő puskahasználatra, aminek csak hibázás vagy sebzés lehet az eredménye. A vendég részéről nagyfokú illetlenség, ha irányítani akarja a kísérőjét, bírálja a döntéseit és utasításait; engedély nélkül, vagy más vadra lő, mint amilyenre felhatalmazást kapott. Joga van viszont nem lőni a felkínált vadra, válogatni a lehetőségek között, ha ő fizeti a vadászatot. A nagyvadra leadott lövés után a vendéggel együtt illik a rálövés helyére menni, s ha a meglőtt vad már láthatóan kimúlt, akkor kérjük fegyverének ürítésére. A vendéget illik elsőként zsákmányához engedni, s hagyni neki időt, ha magában akar örülni a zsákmányának. Az elejtett vadhoz a kísérőnek levett kalappal illik odalépni, s a már előkészített, vagy frissen szedett töretet a lőtt sebben megmártva a saját kalapjára helyezve, jobb kézzel gratulálni a vadásznak, s a kalapon nyújtani át a töretet. A vendég az átvett töretet a saját kalapjának jobb oldalára tűzi.

1

Amennyiben a kísérők valamelyike tud kürtölni, az elejtett vad mellett illik elfújni a vadfaj szignálját. Ha a vadász fényképezni akar, illik a vadnak terítéket csinálni, jobb oldalára, vagy – disznónál a hasra – fektetve,  lombos vagy fenyőgallyal körbedíszíteni. Ez után teszik a vad szájába utolsó falatot és takarják le a lőnyílást sebtakaró törettel. Ha az elejtés helyén elmaradt a kürtjel, ilyenkor is pótolható. Sokan megkérik a kísérőt, hogy gépükkel készítsen róluk fényképet a terítéknél, ekkor ügyelni illik arra, hogy a vad és a vendég teljesen látható legyen a fényképezőgép keresőjében, ne legyen a képen „levágva” sem a vad lába, se a vadász feje – inkább készítsünk több felvételt is. A lőtt vad zsigerelése a kísérő feladata, azonban ha a vendég maga szeretné elvégezni, illik hagyni és szükség szerint segíteni neki, mint ahogy a vendégnek is illik szükség szerint segíteni, ha a kísérő zsigerel és teszi fel a vadat a szállítójárműre. Több napi vadászat esetén lehet naponta, de a zárónapon mindenképpen illik a vendég által elejtett valamennyi vadnak szabályos, méltó terítéket készíteni, és annak illemszabályai szerint eljárni.

Hibázás, sebzés esetén a vendégnek is meg kell mutatni az erre utaló jeleket (golyó nyom, vér, vágott szőr, csontdarab, stb.), mivel ez az elszámoláskor komoly vitákat eredményezhet. Sebzéskor fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a nyomokat ne tapossa össze. A kísérő feladata a közvetlen vagy későbbi utánkeresés, de illik a vendéget megkérdezni, hogy – kísérőként  – részt kíván-e venni. Veszélyhelyzetet teremthető utánkeresésnél (vadkan, koca, bika) tilos a vendéget előre engedni!

Trófea átadása, elszámolás: Amennyiben a lefőzött és fehérített trófeát még a vendég jelenlétében adják át, illik azt kisebb ceremónia keretében, ünnepélyesen, lehetőleg az összes, vele kapcsolatba került személy jelenlétében elvégezni. Szép hagyomány, hogy szarvasbika esetében még a trófea lefőzése előtt, ebédnél, vagy vacsoránál a gyöngyfogpárt (grandli) külön tölgylevélen, vagy gyertyával beöntött tölgymakk kupacsba nyomva ünnepélyesen átnyújtja a kísérővadász. A már kikészített trófeát is szolid, vadászias díszítéssel körülvéve, fényképezésre alkalmas módon illik előkészíteni. Nagyobb méretű agancsot, mufloncsigát asztalra fektetve, vagy trófeaállványra helyezve zöld, vagy őszi lombbal körülvéve, kisebbet tálcán vagy falapon, apróbb fenyőgallyal, esetleg erdei-mezei virággal, tölgylevelekkel felékesítve adja át az igényes vendéglátó. Kikészítetlen trófeát, levágott fejet, véres vadat a vadászházba bevinni illetlenség, asztalra feldolgozatlan vadként – illő módon feldíszítve – csak az erdei szalonka kerülhet!

A bérvadásztatás után az elszámoláshoz illik diszkrét, nyugodt körülményeket biztosítani a vendégnek, vagy a csoport vezetőjének. A számla kiállítása előtt illik minden tételt közösen megbeszélni. Nincs kínosabb jelenet, mint amikor nagy plénum előtt vitatkozik a vendég és a házigazda a számla tételein, vagy összegén. Lehetőséget kell adni a vendégnek, hogy a kísérőktől és a személyzettől elköszönjön és belátása szerint borravalót adjon, de nagy fokú illetlenség ilyesmit kiprovokálni, vagy – ami még ennél is súlyosabb – megjegyzéseket tenni annak alacsony összegére. A vendégnek illik tisztelettel megköszönni a segítők, házigazdák munkáját, s vendégvadászat esetén is megkérdezni és kifizetni azokat a költségeket, amelyek a sikeres vadászat elősegítése érdekében esetleg előfordultak.

E. F.

Forrás: Pannon vadászvilág

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.