Fókuszban a horgászat – A Ludányhalászi-tavon

A Ludányhalászi-tórendszer két, egymástól elkülönülő vízterületből áll, egy 35 illetve egy 3 hektáros részből. Mindkét tóban megtalálható a Magyarországon honos halfajok szinte mindegyike. A tavak a sóderbányászat során keletkeztek, így a vízminőségük kiváló. Erre a kristálytiszta vízre érkeztünk meg annak reményében, hogy az egyesület nevéhez híven (Öregpotyka Horgászegyesület) a szebb pontyokat. A horgászatunk érdekessége, hogy ezúttal Tari István, a King Baits tulajdonosa látott minket vendégül. A közel 40 Celsius fokos forróságban gyönyörű kép tárult elénk. A kulturált vízparton szépen kialakított stégek és faházak sorakoztak, de mi a vízterület hátsó részén vertük fel táborunkat.

Miután minden felszerelésünk összeállt, és a végszerelékek a vízbe kerültek, egy jó hűsítő ásványvíz mellett vártuk a sziesztázó halak jelentkezését. Tulajdonképpen közel fél óráig mozdulatlanok maradtak a kapásjelzők, majd erőteljes, húzós kapásra reagálhattunk, sőt nem sokkal később még egyre. Sötét színezetű, szinte feketés árnyalatú tükörpontyok kerültek szákba, 4-6 kg közötti súlyban.

1

2

3

Számos szép hal került szákba a The One bojliknak köszönhetően (oldódóRed One, illetve oldódó RedOne + Red One pop-up), de úgy éreztük, hogy a nagyobbak a sötétedés beálltával érkeznek majd. Ez azért is kézenfekvő dolog volt, mert a víz hőmérséklete 25-26 Celsius foknál állt meg, és a legtöbb esetben a halak a vízfelszín közelében tartózkodnak. Meglátásunk beigazolódott, mert a naplemente után rövid idővel beköszönt egy szebb példány is. Ez volt a tizedik kapásunk, mely az elmúlt órákra feltette a koronát. (Időközben pedig vendéglátónk is visszaérkezett hozzánk.)

4

5

A folytatás sem volt kevésbé unalmasabb, ugyanis István a King Baits tulajdonosa is szép pontyot szákolt  a King Baits Spicy Meat csalikkal, sőt közben Józsinak is elfüstölt az egyik botja. Egy közös fotó elkészítése után fél mondatnyi időm sem maradt, hogy átbeszéljük az elmúlt percek történéseit, mert igen komoly jelentkező tudatta velünk, hogy bizony a botokra figyelnünk kell. A lazán hagyott fékű orsó nem tudta olyan ütemben adagolni a zsinórt, hogy a bot ne repüljön a víz felé. Az utolsó pillanatban még utána tudtam nyúlni, így közel 20 perc kemény fárasztás után egy gyönyörű tükrös csusszant a szákba.

6

7

8

Az éjszakai órák változatlanul a pontyok rohamával teltek, hihetetlen volt az látni, hogy mindhárman egyszerre fárasztunk. A dolog érdekessége, hogy míg én egy szemben lévő sziget lankás oldalára horgászom, addig Józsi és István a körülbelül 100-110 méterre található “púpra”, ami 3 méteres mélységet jelent. A 4-4,5 méteres részről ide szívesen járnak fel a pontyok táplálkozni, és persze ezt mi ki is használtuk. Ennek is köszönhetően, több mint 20 ponty akadt a horgokra a reggeli órákig. Az időjárásban viszont komoly változás történt, kisebb záporok és persze sötét felhők érkeztek. Persze ez minket nem zavart, sőt a kellemes, hűsítő levegő igencsak kellett.

A reggeli órákig szinte folyamatosak voltak a kapások, majd délelőtt egy kisebb szünet következett, mely jó apropó volt arra, hogy Tari Istvánnal, a King Baits tulajdonosával beszélgessünk az általa használt felszerelésekről, csalikról. Ő a Ludányhalászi-tó kiváló ismerője, nem titok, hogy az ő tapasztalataira hagyatkozva választottunk horgászhelyet. Hozzáteszem, hogy jól tettük, mert igen eredményes 24 óra állt mögöttünk.

Naplemente előtt még néhány szebb harcost megszákoltunk, majd bizakodva vártuk az éjszaka fejleményeit. Ahogyan az előző este, most is dobócsővel megszórtuk a pályát, de ez nem jelentett óriási mennyiséget. Botonént 30-40 szem bojli került a vízbe, hogy a horog mellett lévő csalin kívül, némi egyéb táplálékot is találjanak  a halak.

Időközben István elköszönt tőlünk, további sikereket kívánva. Ő is szép eredményeket ért el, számos kisebb-nagyobb pontyot terelt szákba, sőt szép kárászok és keszegek is színesítették a fogást. A naplemente a fogások elemzésével telt, majd éjfél előtt néhány perccel Józsi kapásjelzője ismét  zenélésbe kezdett. A komolyan küzdő, 10 kg körüli példányt egy fotó után természetesen visszaengedtük, hasonlóan a többi kifogott pontyhoz. A reggeli órák innentől kezdve eseménytelenül teltek, talán az elvonult front eredményeként. A kora délutáni indulásig még volt néhány szabad óránk, amit víz alatti felvételek elkészítésével töltöttük. Persze a legtöbb hal fárasztásánál és visszaengedésénél is használtuk az új GoPro Hero 3 Black víz alatti kamerát, ami a myactioncam.hu jóvoltából került hozzánk.

Mindent összegezve egy rendkívül eseménydús horgászaton vagyunk túl, ahol számos ponty került szákba, sőt igazán nagy élmény volt a halakat küzdeni látni a kristálytiszta bányavízben. A pontyok hihetetlenül erősek voltak, így mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a tavat. Aki teheti, látogasson el a Ludányhalászi-tóra, hiszen az erő itt bizony a pontyokkal van.

Írta: Csákány Attila

Fényképezte: Ács József, Csákány Attila