• A harcsa élete

    A harcsáról sok mindent tudunk, idehaza tengernyi az irodalom, mostani válogatásunk a spanyol horgászsajtóból való. Ahhoz, hogy jobban megismerhessük, tudnunk kell, hogy a harcsafélék rendje...

  • A sikeres sporthorgász

    Jövőre ünnepeli fennállásának 20. évfordulóját a Sikeres Sporthorgász Magazin, amely alapítása óta a horgászok egyik legkedveltebb olvasnivalójává nőtte ki magát. 1992-ben Petrenka János eldöntötte, hogy...

  • Sajtófigyelő

    Kormorán – a halpusztító Kormorán, vagy kárókatona kiemelkedik károkozásával Nyugat-Európában az utolsó 8-10 évben nem jelenik meg úgy halászati vagy horgászati folyóirat, hogy ne taglalja...

  • Horogelőke csalizó karikával I.

    A hajszálelőkés csalizás során az egyik legkényesebb pont a megfelelő horog-csali távolság. Minél nagyobb a csali, annál hosszabb hajszálelőke szükséges, melyre gond nélkül, a horogtól...

  • Ahová még a horgászbot sem ér el – Királyi hering

    Tengeri kígyók és sárkányok. Kalandfilmek, regények és régi, több százéves úti beszámolók szereplői. Számtalan esetben a legenda mögött hús vér szereplők állnak és úsznak, és...

  • Tallózó külföldi lapokból

    Szerkesztőségünk munkatársai német, angol, szerb, szlovák és spanyol horgászlapokból blogokból válogatnak és fordítanak. Most a Spanyolországban népszerű Pedro Luis Blázquez Zornoza került sorra. Zornoza szenvedélyes...

  • Ahová még a horgászbot sem ér el – Goblin/Kobold cápa

    Ha szóba kerül a tenger és az óceán, a legelső dolog, ami az emberek eszébe jut: a cápa. Köztük is számtalan érdekes megjelenésű fajta fejlődött...

  • Tallózó – Két rabsic rendőrkézen

    Megyei körkép – Még el sem olvadt a jég a Balatonon, de a rabsicok már munkához láttak. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halászati őrei két...

  • Tavaszi Horgászrandevú Zánkán – 2011. április 15-17.

    2011. április 15-17. között kerül megrendezésre a Tavaszi Horgászrandevú Zánkán. Védnökök: Dr. Táncsics Aladár Bakony-Balaton Horgász Szövetség, Veszprém Zákonyi Botond PV-TV csatornaigazgató Bogó Ágnes Zánkai...

  • MAXON – nyílt hétvége pontyhorgászoknak

    Kevés horgász kivételével-akik a téli hónapokat is horgászattal töltik-, sokaknak csak tavasszal indul el a szezon. Ezt nem csak az olvadó jég és a lassan...

  • Az igazságkereső

    Székely Zoltánnal, a Sikeres Sporthorgász munkatársával beszélgettem horgászmúltjáról, hitvallásáról. Írásai irodalmi élményt nyújtanak, tényfeltáró riportjaiban a horgásztársadalom és a természetes vizek problémáira hívja fel a...

  • Ahová még a horgászbot sem ér el – Bojtos úszójú hal

    A mélytengeri fajokat övezi egyfajta titokzatosság, ami különösen izgalmassá teszi őket. Egy sziklából, aprólékos munkával kicsiszolgatott, kisepregetett maradványokból felépíteni egy élőlény múltját, szokásait, habitusát….kitartást és...

  • Sopronban járt a potyka-túra

    A Halra magyar! Halra bor! csapata újra vidéken haljáratozott február első halpéntekén. Ezúttal Sopron városában vizsgálta meg a zsűri, hűek-e az itteni éttermek a jó...

  • Nagyobb biztonságban telel a Tisza-tó halállománya

    2010 – a természetes halszaporulatot tekintve – az utóbbi félévszázad legsikeresebb éve volt. A Tisza-tóban is milliárdos érték képződött, ám jobb eredményt csak akkor várhat...

  • Ahová még a horgászbot sem ér el – Agyar hal

    Jacques Cousteau vagy éppen Sir David Attenborough filmjeit nézve a tengerek élővilágáról, gyakran leesett az állam: horror filmekbe illő lényeket tartott kezében a béka ruhás...

  • A megfelelő horogelőke

    Napjainkban megszámlálhatatlan fonott- és monofil előkezsinórral találkozhatunk, de mint mindenben, itt sincs tökéletes megoldás. Mi, pontyhorgászok arra szeretnénk törekedni, hogy úgy kínáljuk fel a pontyoknak...

  • Ahová még a horgászbot sem ér el – Mélytengeri halak

    A misztériumok és különös lények hosszú idők óta foglakoztatják az emberi elmét. Egy eddig sosem látott lény fényképe, óriási, vagy éppen különleges lényekről szóló leírások...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Bika cápa

    A tengeri horgászatok egyik kedvelt célhalai a cápák. Évmilliók alatt semmit nem változott testfelépítésük igazi harcossá emeli őket. Nem csak territóriumuk határain belül, de a...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Nílusi sügér

    Az édesvízi sügérfajok közül nem csak az Óriás fűrészes az egyetlen, amely hatalmasra tud nőni. Falánk és agresszív természete egy másik, korábban tengeri fajtát az...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Piraiba

    Sorozatunkban most ismét a dél-amerikai kontinensre látogatunk. Az arapaima után egy másik óriás lakóhelye a világ legnagyobb folyója és annak mellékágai. Méretei mellett kinézetével is...

  • Lappföldi varázslat

    Az ablakon kinézve fenyőfák és nyírfák tengerébe ütközött szemem. Igen, ez már nem a megszokott magyar panoráma. Finnország északi részére, Lappföldre utaztunk édesanyám, külhonba szakadt...

  • Pontycsemegék – Második rész

    Ahogy az első részben írtam, most azok számára szeretnék egy alternatívát ajánlani, akik maguk szeretik/szeretnék készíteni a bojlijukat. Nekik lesz megfelelő választás az Imperial Baits:...

  • Harcsadömping – Második rész

    Egyszer minden véget ér… Már zsinórban a harmadik éjszakára készültünk. Még sötétedés előtt a kikötőhöz értünk és a nap utolsó sugaraiban több száz kérész járta...

  • Harcsadömping – Első rész

    Ha minden úgy megy, ahogy a nagy könyvben meg van írva… Vizek partján járva sokszor hallani a horgászok panaszát: nem megy a hal! Biztosra vehetjük,...

  • A legyek ura

    Műlegyező körökben Kovács Zsigmond neve bizonyára nem cseng ismeretlenül, részben mert a szakág kiemelkedő művelője, másrészt már egy éve a MŰHOSZ (Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége)...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Fehér tok

    A mi vizánkhoz hasonlóan az észak-amerikai kontinensnek is megvan a maga gigászi tokféléje. A fehér tok ma az egyik legnagyobb horgásztrófea, hiszen már egy „átlagos”,...

  • Horgászjegyek és más egyebek…

    A Bakony Balaton Horgászszövetség honlapján olvastuk az alábbi közérdeklődésre számot tartó anyagot melyhez mi is csatlakoznánk több olvasónk kérésének eleget téve, akik a megszűnt „fehérjegyről”...

  • Szentendre teremtett világa

    Az elmúlt évben rekord mennyiségű csapadék hullott, melynek következtében ár- és belvízzel kellett megküzdeni Magyarország számtalan területén. 2011 is hasonló katasztrófákkal riogat minket. A szakemberek...

  • I. Bontovai bojlis kupa 2011

    A versenyre a nevezés nyílt, tehát bárki nevezhet! A nevezési díj 90.000 Ft azaz kilencvenezer forint/csapat. A nevezés feltétele a nevezési díj felének, azaz 45.000...

  • A világ legnagyobb édesvízi halai – Óriás fűrészes sügér

    Az igazán nagyra növő édesvízi halak egytől egyig a sós vizekben töltik életük egy részét. Nincs ez másként a világ legnagyobb sügérfajtájával is. A fűrészes...

  • Pontyosan így jó…

    2011 első Halra magyar! Halra bor! halpénteke nem január első péntekére esett, hanem a következőre, mivel ki kellett heverni a 2010-es év végi hal dömpinget....

  • Önök fogták játék – December

    A PV tévé szerkesztősége kiválasztotta  a legutóbbi Önök fogták játék nyertesét. A nyertes, Magyar Péter. Gratulálunk! Nyereménye, egy extrém horgászaton vehet részt az Imperial Baits...

  • Pontycsemegék-Első rész

    A bojlizás 2011-re négy évszakos horgászmódszerré nőtte ki magát. Sokan a vastagra hízott jégen méretes lékekbe engedik le a lefinomított végszereléket, és várják a kapást....

  • Téliharcsa alias menyhalidény a bajai Dunán

    A menyhal számtalan népies nevén is ismert, mint a kutyahal, téliharcsa, méhal, ményhal, menyus, törzsökhal, nagyagyú hal. Tőkehalféle, húsának íze ebből kifolyólag olajos, karakteres, szálkamentes...

  • Jelentkezz önkéntesnek a Bátor Táborba!

    “A Bátor Tábor egy olyan gép, amibe bedobják a gyereket betegen, fáradtan, és egy sokkal vidámabb, egészségesebb, élményekkel telibb gyerek jön ki.” – Peti, 15...

  • Csukák helyett?!

    Sosem rejtettem véka alá, hogy szenvedélyes horgász létemre, ódzkodom a léki pecától. Viszont a mai, modern termo ruháknak köszönhetően megszűnt az összes kiskapu, amit felhasználhattam...

  • Itt a tél, itt van újra, avagy pontyhorgászat hideg vízben

    Újra itt az év vége, vizeink visszahűltek, kedvenc halaink a pontyok étvágya is egyre kisebb. Ilyentájt már nagyon várom, hogy milyen új kihívások elé állít...

  • Nem mellékes…!?

    Franciaországban az idei World Carp Classic világbajnokságon volt szerencsénk megismerkedni Spanyolország egyetlen pontyhorgász magazinjának szerkesztőjével, Andy Macgregorral. Azóta kezembe került az egyik „CARPdiem” szám, amelyben...

  • A csuka hava

    Csukára sokféleképpen lehet horgászni legsportszerűbb módja a pergetés vagy műlegyezés, de ha valaki biztosra akar menni, akkor jól teszi, ha úszós szerelékkel kezd neki a...

  • Novemberi pontyok a mélyből

    A legutóbbi horgásztúránk alatt az öreg Moha bá’-t nem sikerült elcsípni. Akkor Drahota Misi barátommal rengeteg szép, és legfőképp: kapitális pontyot sikerült fognunk. Három hét...

  • Átadásra került a gigantikus harcsa

    A Halra magyar! Halra bor! halételfőző verseny tavalyi győztese a Régi Sípos Étterem kollektívája lett, akik öt fordulóból hármat megnyertek különleges rácpontyukkal, harcsapaprikásukkal és három...

  • A Tisza-Tóra már megvásárolhatóak a jövő évi horgászengedélyek

    Csak a várható infláció mértékében emelt árat a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. Az átlagosan 4%-kal emelt Tisza-tavi engedélyár hazai viszonylatban is rendkívül kedvezőnek számít.

  • A világ legnagyobb édesvízi halai – Sziámi óriás ponty

    A 2010-es Ponty Show-ra kilátogathatók a kezükben tarthattak egy óriás pontyot, így kicsit átérezhették milyen lehet egy igazán nagy halat magunkénak tudni. Egy 30-40 kilós...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Kínai tok

    Emlék a múltból. A legtalálóbb talán ez a kifejezés lenne mostani, nagyra nőtt vendégünkre.  Az összes tokféle közül mégis ő rendelkezik a legtekintélyesebb korral. Már...

  • Energofish – Sikeres Sporthorgász nyereményjáték sorsolás

    Karácsony előtt pár nappal került sor az Energofish és a Sikeres Sporthorgász , egész éven át tartó közös nyereményjátékénak sorsolására. A több ezer beérkezett levél...

  • Téli pisztrángozás

    Az időjárás az év vége felé eléggé leszűkítette a lehetőségeimet a horgászatra. A folyamatosan hulló csapadék: eső vagy hó formájában a folyók és mellékágaik áradását...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Kínai kardorrú tok

    Az ázsiai kontinens bővelkedik a misztériumokban. Legyen szó kultúráról, történelemről vagy éppen az élővilágról. Megismerkedtünk már a Mekongi harcsával, amely méretével és erejével első rangú...

  • Vízgyűrűk ura

    Elfogult vagyok a „pénzeshalat” illetően, pedig nem nagyra növő trófea-zsákmány, nem éttermi fogások sztárja, itthon szinte ismeretlen, de mégis Ő a kedvencem. A pénzes pér...

  • Elhunyt Kurt Grabmayer

    Az osztrák Kurt Grabmayer, Európa egyik legnevesebb pontyhorgásza, 50 évesen elhunyt. Az ismert pontyozót szívroham vitte el. A Bécsi Grabmayer horgászüzlet tulajdonosa, az Aquaborne márka...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Édesvízi tüskésrája

    Vannak olyan fajok, melyek méreteik mellett különös megjelenésükkel is felhívják magukra a figyelmet. Valamelyik érdekes ábrázatával, valamelyik hatalmas, mélyen ülő szemeivel, valamelyik pedig azzal, hogy...

  • Halpiaci körkép Karácsony előtt

    Az egyébként értékesítési gondokkal küszködő halkereskedelem karácsonykor megélénkül, hiszen ilyenkor a hagyományoknak megfelelően többféle halétel kerül az ünnepi asztalra. Hogy könnyebb legyen kedves olvasóinknak a...

  • Hallatlan halételek Karácsonyra II.

    Lássuk, milyen különleges halételek kerülhetnek még a karácsonyi asztalunkra, miután a ponty és harcsa ízletes változatainak egy részét már ismerjük. Finom és könnyen elkészíthető alapanyagul...

  • Késő ősszel a Szavannán

    Késő ősszel a Szavannán A napokban azon gondolkodtam, hogy jó lenne egy éjszakát áthorgászni, olyan tavon, ahol esélyem van rövid idő alatt a halfogásra. Mindenképpen...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Krokodil hal

    Most következő alanyunkat, ha nem lennének ama nagyszerű találmányok a világon, mint mondjuk a fényképezőgép, úgy kellene elképzelni, mintha egy szürkeharcsa méretű test elejére odaragasztanánk...

  • Hallatlan halételek Karácsonyra

    Karácsonykor a téli napfordulót, a Nap megszületését, vagyis magát a fényt ünnepeljük, így az új életet, az újévet is. A XVI. századig Magyarországon is karácsonykor...

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Arapaima Gigas

    Dél-Amerika vitathatatlanul legnagyobbra növő édesvízi hala az Arapaima Gigas. Egy igen kifinomult ragadozóról van szó, amely fogságban is átlagosan 15-20 évig él, miközben könnyen elérheti...

  • Sügér, a ragadozó

    Remek írást fedeztünk fel a vajdasági Magyar Szó december kilencediki számában „Sügér a ragadozó” címmel. A szerző Mészáros Tibor más hasonló horgásztémájú írások kiváló szerzője.

  • A világ legnagyobb édesvízi halfajai – Mekongi harcsa

    Sokszor hallottuk és olvastuk a „Minden horgász álma egy igazán nagy hal kifogása” című strófát. De legalább is valami hasonlót. És habár kishazánk bővelkedik a...

  • Halas Mikulás

    A cím sokak számára ellentmondásosnak tűnhet, de Rétimajorban, „Halországban” mégis megvalósult. Na nem arra kell gondolni, hogy a kedves, öreg Télapó azt énekli, hogy: „Van...

  • Pontyok a jéghideg Duna-ágból

    A szeszélyes időjárás engedett szorításából, az előző napokban lehullott hó lassú olvadásnak indult. A napsugarak egyre intenzívebben melegítették a lassan vánszorgó Duna-ág vizét, és hamisítatlan,...

  • Amur a hal úr!

    Elérkeztünk a 2010-es év utolsó Halra magyar! Halra bor! versenyéhez, melyet az eddigi versenyekből győztesként kikerült éttermek és új nevezők között rendeztek meg. A zsűri...

  • Balatoni, Kis-Balatoni Területi Horgászengedélyek Akciós árai 2011. évre

    2010. december 15.-2011. január 15. között Általános balatoni (éves): – Felnőtt 16.-tól – 65. életévig: 54 900 Ft.- – 65. életév feletti: 44 600 Ft.-...

  • Önök fogták!?

    Újabb nyertessel bővült weboldalunkon futó nyereményjátékunk. Preszter Soma Székesfehérvárról, Velencei-tavi csukafogásáról írt beszámolójával érdemelte ki, hogy két neves hazai pergetővel együtt horgászhasson Várpalotán. Már előre...

  • Balatoni hallopások

    A váratlanul hidegre fordult novemberi időjárás sem vesz el a kedvét a haltolvajoknak a Balatonon Az egyik neuralgikus pont Balatonmária és Balatonberény környéke, ahol mindig...

  • II. Kéthely Feeder Kupa – Versenybeszámoló

    November 14-én került megrendezésre a II. Kéthely Feeder Kupa. Ahogy a verseny neve is mutatja ezen a hétvégén, a feeder és a picker botoké volt...

  • Carplove PontyShow 2010 – Vasárnap

    Minden jónak vége szakad egyszer. Mondhatni. Az idei esztendő legnagyobb pontyhorgászokat érintő kiállítása és vására sem kivétel az elcsépelt anekdota alól. Üdítő látvány volt azonban,...

  • Carplove PontyShow 2010 – Szombat

    Mint az várható volt, a pénteki naphoz képest sokkal többen látogattak ki az idei év legnagyobb pontyhorgász rendezvényére-kiállítására. Nemcsak az érdeklődők, hanem a csinos hostess...

  • Carplove PontyShow 2010 – Péntek

    Új helyszínen óriási érdeklődés mellett kezdődött meg a II. Pontyshow a Budapark  Expo területén. Big Carp stand Remek ötlet volt a szervezőktől (Carplove ( www.Carplove.com)...

  • Csuka birodalom

    Első hallásra lehet, hogy túlzónak hat a cím, de aki horgászott már a Nagybivalyosi-tórendszer SII-es felső taván, tapasztalhatta, hogy nem feltétlenül kell ezer kilométereket utazni,...

  • PontyShow – Visszaszámlálás

    Mindössze már csak rövid 12 óra, és elindul a 2010-es Carplove PontyShow, mely holnap reggeltől várja az érdeklődőket, és a garantált szórakozásra vágyókat. Túlzás nélkül...

  • Tizenkét és fél mázsa ponty a szákban

    Novemberi Maraton kupa, Cseppeli-tó, Muzslya Aki ritkán jár Muzslyára, ma már bizonyára fel sem ismerné a szeméttől és hulladéktól mindössze néhány évvel ezelőtt megszabadított Cseppeli-tavat,...

  • 28. Egyéni Úszózó Profi Kupa

    Perlasz: A nyárias novemberben verseci diadal A nagybecskereki Zrenjanin Sporthorgász Egyesület az idén huszonnyolcadik alkalommal rendezte meg a mélyen az őszbe nyúló, idényzáró egyéni kupaversenyét....

  • Önök fogták játék – Október-november

    A PV tévé szerkesztősége kiválasztotta  a legutóbbi Önök fogták játék nyertesét. A nyertes, Preszter Soma Székesfehérvárról. Gratulálunk! Nyereménye, Varga Pállal és Tarsoly Mihállyal( Országos csónakos...

  • A (ponty)horgászok ünnepe

    Mindössze néhány nap, és ismét megrendezésre kerül hazánkban a Carplove Pontyshow, november 26-27-28.-án, ami a tavalyi évhez hasonlóan ismét óriási várakozás előz meg. De nézzük,...

  • XIII. Jegesponty Kupa – IX. Hankó Attila Emlékverseny

    Az idei év egyik legrangosabb versenye került megrendezésre, november 7.-én a Moby-Dick horgásztavon a XIII. Jegesponty Kupa, amely egyúttal a IX. Hankó Attila emlékverseny is...

  • Kegyetlen keszegek, Ponty porontyok és Tiszavirágok versengenek a Tisza-tóért

    Idén több mint száz, háromfős csapat jelentkezett a Tisza-tavi Ki mit tud? játékos, Tisza-tó ismereti vetélkedőre. A kelet-magyarországi és budapesti általános iskolák közt meghirdetett tanulmányi...

  • A horgászturizmus mentheti meg idén a Tisza-tavat

    Az idei horgász főszezon mit sem veszített népszerűségéből a Tisza-tónál, a válság, az árvíz és a tavaszi kedvezőtlen időjárás ellenére szeptembertől ismét teljes kapacitással működhettek...

  • A hálóba zárt csoda

    Minden esetben érdemes felkészülni a tavaszi és őszi időszakra, ahol lényegesen nagyobb kihívás egy-egy pontyot megfogni, mint a felmelegedett vizekben. Tavasszal az első komolyabb felmelegedéssel,...

  • „Irány a csákmet”

    Még az elején szeretném leszögezni, hogy nem egy török mondókából idéztem, és nem is az Egri csillagokból. E hangzatos felkiáltás zalaszentmihályi horgászcimboránk- Konrád Laci- ajkát...

  • Friss hír

    A múlt héten olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy egy viza telepítésen vehettünk részt Ercsiben. Ennek az őshonos halfajtának a rehabilitációjában Szilágyi Ákos és a Közép-dunai...

  • Zoom Feeder

    A versenyszezon véget ért. Most már hála Istennek végre van egy kis időm hogy eljussak a folyópartra és egy kicsit pihentessem az idegeimet. Itt az...

  • Halra magyar! Halra bor! – „BB”, avagy balatoni busa, ahogy szereted!

    A busák betelepítése kirívó példája annak milyen károkat okoz egyes víz- területeknek, ha tájidegen fajok kerülnek bele. A balatoni halászat ma talán egyik legnagyobb gondja...

  • Carplove Pontyshow – 2010 november 26-27-28.

    A tavalyi évben két napra Budapestre, a Budakalászi Sportcsarnokba költözött a világ és a hazai pontyhorgászat elitje. Az esemény messze meghaladta a várakozásokat, hiszen rengeteg...

  • Süllő és pontytelepítések, angolna és busa fogások

    Október utolsó napjaiban több balatonparti település közelében helyeztek egy nyaras süllőket a halászok. Keszthely, Lesence patak befolyója melletti nádas, Szigliget, Badacsonytomaj, Szepezd, Balatonakali és Balatonudvari...

  • IV. Gerézdi Carp Cup – 2011

    A jövő évben immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Somogy megye szívében található Gerézdi-Tavakon a IV. Gerézdi Carp Cup! A rendhagyó eseményt a PV-TV stábja is...

  • „Király” gyermek horgásztábor Királyréten

    Mi lehetne jobb helyszín egy gyermek horgásztábornak, mint a Királyréti-horgásztó? A Börzsöny varázslatos erdejének közepén, friss levegővel, szép tavacskával, a Kastélyhotellal… Lencsés Miklós a tó...

  • Viza telepítés

    A dunai halászfalvakban és városokban talán csak a legidősebb generáció találkozott élő vizával. A folyószabályozásoknak, és elsősorban a vaskapuknak köszönhetően ma már hozzánk sem. Amíg...

  • Új tőponty világrekord: 40,2 kg!

    Megdőlt a tőponty világrekord, az új etalon 40.2 kilogramm. A németországi kavicsbányatóból kifogott 40.2 kilós, kapitális méretű hallal megdőlt a korábbi világrekord. A szerencsés horgász...

  • Egy kellemes hétvége Rinyaszentkirályon

    Lassan de biztosan beköszönt a gyönyörű ősz. Ilyenkor Petivel együtt egyre gyakrabban kacsintgatunk a pergetés felé. Mindketten megszállott pontyhorgászok vagyunk, de október közepétől szívesen félre...

  • A haltelepítés dilemmái

    Felállítani egy természetes vízhez hasonló állapotot, a halak megfelelő arányával és változatosságával a környezet változékony feltételei mellett, nem egyszerű feladat, mint ahogyan a tökéletes meggyes...

  • Moha bá’ otthona

    Sok víz van, ahová el szeretnék jutni, horgászni. Szerencsére ezek nagy része nem beteljesületlen álom. Drahota Misi barátomnak hála, nemrégen olyan lignit bányatavon volt szerencsém...

  • ORPB – Utolsó forduló, Levelek

    Az Országos Rapala Pergető Bajnokság utolsó fordulója kicsit olyan, mint egy jó könyv utolsó fejezete. Kicsit fájdalmas és szívbemarkoló, ugyanakkor magában hordozza a végkifejlett semmi...

  • Önök Fogták – Gerézdi-tavak

    Vegyes érzésekkel nézem az időjárás jelentést.  Tekintetem folyamatosan vándorol a monitor és a ruhásszekrény között. Hétvégére bizony mínusz fokokat mondanak, elkél tehát a meleg ruha....

  • Az Öreg tó és a halászok

    Idén Október 23-án, nemzeti ünnepünk napján került megrendezésre a nagy hagyományokra visszatekintő tatai Öreg-tavi látványhalászat. „Őszi szüret” ez, mivel késő ősszel már nem fejlődnek tovább...

  • A mesés halszaporulatért

    A 2010-es év esőzései, tavaszi és nyári árvizei, amelyek súlyos károkat okoztak a folyók mentén és a belvizes földeken, halaink számára rendkívül kedvező szaporodási feltételeket...

  • ORPB – Tisza-tó

    Utolsó előtti állomásához érkezett az Országos Rapala Pergető Bajnokság. Tiszafüreden két fordulót is rendeztek ezen a hétvégén, hiszen a balatoni, az időjárás miatt elmaradt. Így...

  • Csak egyszerűen!

    Legutóbbi süllőzésünk meseszerűre sikeredett. Legalábbis annyiban, hogy normális esetben nem fordulhat elő, hogy egy csónakban egymás mellett horgászók közül csak az egyik fog, a többiek...

  • II. Kéthely Feeder Kupa

    Kétfordulós horgászverseny

  • Egy rég várt horgászat

    Már több éve készülődtem Zsolti barátommal a lakhelyétől alig néhány kilométerre található bányatóra horgászni, de valahogy mindig közbe jött valami, és nem sikerült lejutnunk. Végre...

  • Harsányi halhajhászok

    A kicsit hangzatos cím lelkes horgászokat takar olyanokat, akik már visszajáró vendégek a Bükk déli lejtőjének hangulatos völgyében fekvő Harsányi tavakon. A Miskolctól alig 10...