Balatoni hallopások

A váratlanul hidegre fordult novemberi időjárás sem vesz el a kedvét a haltolvajoknak a Balatonon Az egyik neuralgikus pont Balatonmária és Balatonberény környéke, ahol mindig történik valami.

Legutóbb a Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrörs éber munkatársai fogtak el két pécsi illetőségű férfit, amikor éppen el akartak hajtani kocsijaikkal a berényi kikötőből. Az autókban 10 darab fogassüllő lapult és találtak még 100 méter orvhorgászatra használt sorhorgot is. A rendőrök vették a fáradtságot és átvizsgálták a vitorlásaikat is, ahol újabb 21 darab süllőt és sorhorgot találtak. Az ügyben a vízirendészet lopás gyanújával indított eljárást a két férfi ellen, és lefoglalta a hal mellett az orvhorgászathoz használt eszközöket és a vitorlásokat is. A büntetőeljárás indítása mellett elvették a férfiak horgászengedélyeit is, melyeket az illetékes halászati felügyelőségnek továbbít a rendőrség. A lefoglalt halakat pedig átadták a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek.

Pár nappal ezelőtt újabb orvhalászt értek tetten ezúttal a bélatelepi kikötőben. Az elkövető barátnője rakta be éppen kocsijukba a zsáknyi süllőt pontosan 11 darabot. Az elkövetőnek jó napja lehetett, hiszen összesen 14 darab süllőt fogott a parttól 1500 méterre. Az engedéllyel rendelkező férfit a rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétségében. Lefoglalták tőle a halakat, a horgász eszközeit és a csónakot, továbbá elvették a horgászati engedélyét is, melyet további intézkedések céljából továbbítottak a megyei halászati felügyelőnek. A büntetőeljárás mellett a férfinak tettéért félmillió forintig terjedő halvédelmi bírsággal, és 3 hónaptól akár 3 évig terjedő eltiltással is szembe kell majd néznie.

2002_1114_152643AA

Elkobzott rabsic szerszám a “pottyantó”

Ehhez és hasonló esetek tucatjai kerülhetnének napvilágra, ha több lenne a halőr vagy a rendőr. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt szélmalomharcot vív a tolvajokkal, akik gátlástalanul fosztogatják azt a süllő törzsállományt, amely éppen most van megerősödőben.

De ami ennél sokkal szégyenteljesebb, pont ezek az emberek lesznek a leghangosabbak a novemberi decemberi horgászközgyűléseken, ahol majd a Balaton kirablásával vádolják a halászokat!

Elképesztő az a gátlástalanság, ami a balatoni hallopások területén érzékelhető. Többszáz ember szemeláttára folyik nap, mint nap, a nagytestű balatoni pontyok elhordása a fizető tavakba! Ha nem lesz széleskörű társadalmi kontroll, ha marad a hallgatólagos cinkosság, akkor az értékes balatoni halállomány (fogasok, pontyok) ebek harmincadjára kerül. Joggal kérik a tisztességes balatoni horgászok a korábbi általános tilalmi idő visszaállítását a haltelepítések utáni horgászati tilalmat. November hónapban a partközelben kihelyezett pontyok nagy többségét egy-két napon belül visszafogják, nyoma sem marad a telepítéseknek!

A sok rossz hír mellett végre valami jó. A Pontyshow-n találkozhattunk az Országos Halvédő Közhasznú Egyesület munkatársaival, akiket céljaikról kérdeztem.

-Új, ész- és életszerű halászati és horgászati törvényt szeretnénk –sorolják egymás szavába vágva- független horgászati társulások, tömörülések, egyesületek bevonásával! Ezen belül:

Valósuljon meg a halászeszközök állami lajstromba vétele, jelölése, forgalmazásuk állami ellenőrzése.

Tegyék engedély kötelessé az elektromos halászgép tartását és annak forgalmazását.

Emeljék magasabbra a kifogható halak méreteit, vezessék be a felső mérethatárt, amely fölött már nem lehet elvinni a halat!

Korlátozzák az elvihető halak napi, heti, havi és éves számát.

A tilalmi idők igazodjanak, a halak (megváltozott) ívási szokásaihoz és a természeti körülményekhez.

A természetes és mesterséges vizeken jelöljenek ki védett ívó- és vermelő helyeket.

Lépjenek fel a kormoránok pusztításai ellen ésszerű gyérítéssel.

2003_0416_235758AA

A haltolvajok alapfelszerelése a háló!

Szigorúbb és hatékonyabb halőrzést – a horgászok bevonásával! Ezen belül:

Állítsanak fel egy országos hatáskörű Halkommandót!

Legyenek vízkezelőktől független halőrök, hogy az adott víz kezelője ne saját magát ellenőrizze, kezdeményezik on-line, a rendőrség által is támogatott halvédő központ felállítását, ahová éjjel-nappal be lehet jelenteni a szabálytalanságokat.

Javasolják a fogási naplók vezetésének és leadásának szigorúbb ellenőrzését, a fogott és/vagy megtartani kívánt hal (ak) fogási idejének percre, órára pontos rögzítését.

A halásznaplók szigorúbb ellenőrzését, a természetes vizeken fogott halak értékesítésének nyomon követését.

Szigorúbb halvédelmi bírságokat! Ezen belül:

Az orvhalászat és az orvhorgászat minősüljön bűncselekménynek.

A törvény tegye lehetővé, hogy az orvhalászokra és az orvhorgászokra a pénzbírságon túl letöltendő szabadságvesztést is kiróhasson a bíróság.

Az itt felsoroltakkal egyet lehet érteni, tegyük hozzá, hogy több esetben nyitott kaput döngetnek, mert az orvhalászat és az orvhorgászat eddig is bűncselekménynek minősült, több ember tölti most is jogerős büntetését börtönökben orvhalászati vagy orvhorgászati bűncselekmény elkövetése miatt!

Ami pedig a halászeszközöket illeti: mondja ki a törvény, hogy minden halászeszköz tiltott eszköznek számít annak a kezében, akinek nincs jogosultsága a használatra. Így nem fordulhat elő, hogy az otthon tartott többszázméteres halászhálóra azt mondja a tulajdonos, hogy a babot szokta felfuttatni rá.

Az egyesület, gyűjtést indított a Torna patak, a Marcal és a Rába folyó halállományának helyreállítására, őshonos halfajok visszatelepítésére. A külön erre a célra nyitott számlára beérkező teljes összegről, valamint az összeg felhasználásáról a halvedo.hu-n tájékozódhatnak az érdeklődők. A telepítések nyilvánosak és előre bejelentett időpontban lesznek – a magyarországi trendtől eltérően -, abban minden természetszerető ember segédkezhet. Felajánlásként az egyesület bármit elfogad, ami a patak és a folyók rehabilitálásánál szóba jöhet. Például előnevelt vagy akár több nyaras, hatósági állatorvosi igazolással ellátott halak (ponty, csuka, domolykó, balin stb. kivételt képeznek ez alól az invazív halfajok), platós autó és oxigén tartály, amivel a halakat a helyszínre tudják szállítani.

Bankszámlaszám: OTP Bank: 11736037-20585554 – Országos Halvédő Közhasznú Egyesület

Információ: halvedo@gmail.com.

Evvel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy az OHKE önkényesen nem telepíthet halat sehova, a Torna-pataknak a Marcalnak és a Rábának van halászati hasznosítója, akivel lehet erről egyeztetni!  Arról nem is beszélve, hogy a Torna patakon teljes volt a pusztulás, oda akkor érdemes halat telepíteni, ha az élővilág megfelelő helyzetbe kerül. Táplálék nélküli vízbe, nincs értelme halat tenni. Ez igaz a Marcal esetében is, amelynek felső sértetlen szakaszáról néhány év alatt benépesül majd az élet, és ha a Marcal megfelelő kondíciókkal rendelkezik, akkor lehet biológusok, ichtyológusok és a Horgász Egyesületek Vas megyei Szövetségének bevonásával megtervezni a haltelepítéseket.

2002_1204_105118AA

Viszik a süllőt számolatlanul!

Végezetül idemásolom az egyesület ars-poétikáját jól kifejező szép gondolatot amely Hoitsy Györgytől való:

Egy jó halászati őrzés fél telepítés

„Mára a halászati őrzés vált a halgazdálkodás legfontosabb feladatává. A horgászok, a halászok és a halászatra jogosultak közös érdeke, hogy ne csak megvásárolja a halat és a halgazdálkodási terve szerint telepítse, hanem ezt a halállományt a jogosulatlanul halászó, horgászó, vagy a törvényi tilalmat megszegőktől megvédje. Egy jó halászati őrzés fél telepítés.”

Zákonyi Botond

You must be logged in to post a comment Login