IBCC – 671 kg összfogás, 18,00 kg a legnagyobb!

Ez nagyszerű eredmény ahhoz képest, hogy az első nap alatt alig voltak olyan órák, amikor vízre mehettek a csapatok. Valószínűleg az etetések ezekben a percekben „érnek be”. 56 óra elteltével már 21 csapatnak van mérlegelhető, azaz 5 kg feletti hala, ami szintén növekedést mutat a tegnapi nap ugyanezen időszakához képest. Bár a dobogón nem történt változás, az első három csapaton kívül voltak helycserék az eredménytáblázaton. Tehát semmi sem biztos, bármi történhet, ez a Balaton! A reggeli mérlegelést napfelkeltekor kezdhetik meg a szektoros kollégáink. Ahogy folyamatosan érkeztek be az eredmények már biztosak voltunk benne, hogy komoly fogások születnek a nap további részén is.

lead
2

3

A délutáni fogások között több 10 kg feletti ponty képe (az adatokkal) is befutott vízparti szerkesztőségünkbe a marshalloktól.

4

Ekkor döntöttek kollégáim, hogy útnak indulnak, és megörökítenek néhány szép pontyot, még mielőtt a csapatok visszaengedik azokat. Éppen az esti adáshoz szükséges felvételeket készítették, amikor is kaptunk egy telefont, hogy a Balatoni Halgazdálkodás Team Révfülöpön nem egy hétköznapi pontyot fogott. Percek alatt vált biztossá, hogy hivatalos fotósunknak is van dolga, mivel a hal mérete ezt indokolttá tette! A Balatoni Halgazdálkodás Team, egészen pontosan a csapat egyik tagja – Erdős Márk – egy kereken 18 kg – os tőpontyot fogott. Ez a ponty a jelenti a legnagyobb halat jelenleg az IBCC-n. Este 20:00 órai (már már megszokottnak is mondható) közvetítésünkben látható volt a felvétel amelyen a csapattal (csapat taggal) riportot is készítettünk. Aki lemaradt a műsorról az megtekintheti az alábbi linken.

5
http://livestream.com/ibsbroadcast/ibcc2015

Összességében a legnagyobb javulás a Don Carp Baits szektorban látható. De a verseny felénél vagyunk, és úgy hisszük, hogy a legnagyobbak majd csak ezután érkeznek! (Ezt erősítette meg Csörgő Tamás, – a Versenyszervezési Megbízott – is, akit minden este vendégül látunk vízparti stúdiónkban.) A képzeletbeli dobogó legfelső fokán tehát 56 óra elteltével a Fuky – Csokí Team, akik a Kolibri szektorban horgásznak, 159,40 kg összfogással. Második a B-52 Fishing Team 2. számú csapata a 14. számú horgászhelyen 100,60 kg-, harmadik pedig a B-52 Fishing Team 1. számú csapata a 13. számú horgászhelyen 79,40 kg összfogással!

A legfrissebb eredmények folyamatosan láthatóak weboldalunkon:
http://ibcc.hu/hungarian/hivatalos-eredmenylista/

Versenyünkkel kapcsolatban őrületes a sajtóérdeklődés. Az ország legnagyobb, legnépszerűbb nyomtatott és online médiumai figyelemmel követik a verseny eredményeit, és akár naponta jelentik olvasóiknak a legfrissebb híreket innen, az első Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupáról, az IBCC-ről!

6

Kedveljétek közösségi oldalunkat, ahol azonnal megosztunk veletek minden fontos információt az eredmények, a hírek, sőt még az időjárás tekintetében is.
https://www.facebook.com/ibccbalaton
Nézzétek ÉLŐ közvetítésünket a zánkai strandról! Az alábbi linken visszanézhetőek a már lement adásaink is.
http://livestream.com/ibsbroadcast/ibcc2015

list5Hivatalos eredménylista: PDF

Tartsatok Velünk holnap is!
Írta: Zab Betti
A verseny hivatalos fotósa: Tóth Gusztáv

You must be logged in to post a comment Login