Pontyos portyákon

Mint legutóbb ígértem néhány olyan halfogással folytatnám a tanulságos eseteket, melyek aláhúzzák, hogy érdemes a bokros, fás akadókat mindig megvallatni. Említettem, hogy egy tavaszi pontyozás közben, fiam szép süllőt fogott. Pontyra indult cserkészni, így a vízből kiálló ágakat és azok közvetlen környékét nézegette.  Az akadók sejtelmes kis rezzenései, netán erőteljesebb bemozgásai, az őket csipegető, vagy a hozzájuk dörzsölőző halakat jelzik.  Vékony, pálcikaszer kis botok álltak ki a tóból ott, ahol gyanús kis buborékok is szálltak fel a felszínre.  Ezek a jelek pontyot sejtettek, ám más hal mozgásának voltak az árulói. A fenék felé szálló csonti csokrát szép süllő csípte el. A még mozgásban lévő csalira szinte rárabolt a hal, az úszó azonnal eltűnt, fel sem bukkant többé, csak a fárasztás végén. A süllő lehet, hogy még a fészkét védelmezte, kerülgette, de akárhogyan is volt, a fogás után hamarosan ismét ott rejtőzködhetett a kis akadó takarásában. Bizonyosodott, hogy érdemes nyitott szemmel keresni a halakat, az sem baj, ha meglepetés éri az embert.

A süllő meglepetés volt ugyan, de a pontyok megtalálását én szinte mindig az ilyen keresődő nézelődésnek köszönhetem. Ritka, hogy a békés pikkelyesek a célhalaim, legtöbbször a ragadozókra horgászom. Ennek ellenére emlékezetes, izgalmas pontyozásokat is megélhettem, régebben és manapság is. Nagyon sokszor a különféle akadók horgászata adta a kapásokat. Az apró buborékok a ponty túrásának a jelei, ezek legbiztosabban a növényzet, az említett vízbe borult fák, bokrok közelében jönnek a felszínre. Ha a part szélén is elég mély a víz, háborítatlan, esetleg növényzetet is találunk ott, úgy érdemes az ilyen helyeken kezdeni a cserkészést. Én csak ezek után jövök beljebb a mederbe.

Néhány héttel ezelőtt egy nagyon tiszta vizű tóban horgásztam barátaimmal. A fiuk a távolabbi, a gyakran etetett mélységeket célozták fenekezőikkel. Én egy kis terepszemle után, meglepetésükre, a parttól néhány méterre szórtam be egy marék konzerv kukoricát. Az előző napokban használt úszós szerelés horgát gyorsan felcsaliztam, majd be is pöttyintettem a part közelébe. Nem véletlenül választottam helyet ennyire a közelünkben, egyértelműen pontytúrás buborékjait láttam ott, ahol immár az úszóm táncolt. Persze azonnal kaptam a zrikát: „mi van, békát akarsz fogni vagy egeret talán, hogy ennyire a partra dobsz?”  Egy kis idővel később azonban elcsendesedtek, a torkukra forrt a kuncogás. Remek, kitolós kapással jelentkezett az első pontyom.

Csak ment, ment felfelé az úszóm, de mielőtt hasra esett volna bevágtam. A fékem egy hangos sikítással segített cukkolni barátaimat, nekem szólnom sem kellett, elég volt egy fintort dobnom feléjük. „Na, látjátok, ilyen az én békám”, adtam később vissza az injekciót, de akkor már a kezemben pihegett a szép nagy tükrös. Fotózás, elengedés, majd egy nyugodt hátradőlés a horgász székemben, ennyi volt a folytatása a dolognak, legalább is az én részemről. A társaim persze kitartottak a távoli, etetett helyük mellett, de az csak jóval később adta meg számukra az egyenlítés lehetőségét.

Nem sokkal a tükörponty esete előtt, egy szintén társas pontyozás, szintén első halát sikerült elcsípnem a „túrás keresés” módszerével. A csatornaszerű, nagy pontyokat is tartó víz, ahol vendégeskedtünk, optimálisan alkalmas a kereső horgászatra. Nádasokat, bokrosokat, vízben szunnyadó fákat egyaránt találhatunk benne. Szokás szerint beindultunk a csónakos horgászatra. Óvatos csendességgel haladtunk és vagy száz méteres távolságra tőlünk loccsant egy pontyugrás.

Addig nem láttunk semmi érdemleges jelet, de amint az ugrás helyszínére értünk, valami azonnal megfogta a figyelmemet. A habszerű, nagyobb buborékok mellett, melyet még az ugrás csattanása vert a vízre, valami más is volt a felszínen. Egészen apró, rizsszemnyi, hat, nyolc kis buborék is ott szerénykedett az ugrás helyén. Aha, szóval nem véletlenül ugrottál éppen itt, – gondoltam és tüstént cselekedtem is. A feltolós, úszós szerelés horgára hamar felfűztem a kukoricát és a vízből kiálló kis ágacskák mellé, a mintegy fél méteres mélységű helyre ejtettem a kukoricát.

Ez csak amolyan próba cseresznye – mondtam barátomnak, aki közben még szerelte a maga botjait. Rögtön megyünk tovább – ezt akartam még hozzátenni, de erre már nem volt idő. Az úszóm máris emelkedett, én pedig azonnal besuhintottam. Nagyon szép örvénylés keveredett a felszínre, majd rendesen vizet fogtak az uszonyok, visszatarthatatlan erejű húzással megindult a ponty. Barátom felpillantott, valamit mondott is majd gyorsan nyitogatni kezdte a kiemelő hálót. Kellett azonban még egy kis idő, mire a szép pikkelyes pontyot megszelídítettem. Emlékezeteseket rohamozott, alig akart fáradni.

Tavasszal, nyáron nagyon erősek tudnak lenni a potykák. Barátom szívesen maradt volna a rögtön bizonyító helyen, ám megnyugtattam, mire elkészül a szereléssel újabb, háborítatlan pontytanyára bukkanhatunk. Így is történt. Néhány száz méterrel odébb ismét jelentős számú mozgást és túrást is láttunk. Társam itt finom, fenekező horgászatba kezdett. Én pedig a partról is csak egy úszós szerelést használtam, ám szép pontyot fogni innen is sikerült. Sőt a későbbi cserkészős horgászatok alkalmával is fogtam jó pontyokat az előzőleg kifigyelt akadók mentén.

Legemlékezetesebb bokrászó, keresődő pontyozásaim, talán az Ebro folyón estek meg. Több okból is így van, egyrészt a halak méretei, másrészt pedig a hozzájuk fűződő történetek, emlékezetes események miatt is. Anélkül, hogy részleteket is felemlítenék, a legfontosabb tapasztalatokat azért ismét szeretném aláhúzni. Egyik túránk alkalmával hatalmas duzzasztásba szaladtunk bele. Rendkívül magasan tartott, zavaros víz fogadott bennünket és az a hír, hogy semmilyen halat nem lehet fogni. Ennek ellenére persze csónakba szálltunk és alapos portyázással kezdtük a kirándulást.

A rablóhalas próbálkozásaink sajnos valóban gyenge eredménnyel kecsegtettek, ám nagyon sok pontyot láttunk az elöntött területeken. A hegyekből jött hideg víz a parti bokrok közt, a füves területeken melegebb volt, mint mederben. A halak élelmet is találhattak az elöntött területeken. Olyan komolyan mozgatták a többnyire örökzöld ágakat, hogy néha alig hittem a szememnek. Amint óvatosan közéjük csónakáztunk, néha még a sárga oldalukat is láttuk megvillanni. Egészen sekély vízben is turkáltak, folyamatosan döngették a bokrokat. Rákötöttünk az ágakra, ott voltunk a ponty eldorádó közepén.

Eleinte derékig, majd combig, később már csak térdig érő vízben horgásztunk rájuk. Barátaim fenekezve, én a lehető legegyszerűbben úszózva horgásztam. Néha alig hittem a szememnek, akkora nyurgák is ott úszkáltak a kétarasznyi vízben. Fogtunk is közülük több darabot, ez legalább feledtette, hogy a ragadozókat egyáltalán nem találtuk.

Azt viszont örömmel ismét megtanultuk, hogy a pontyokat az akadók mentén, akár kis vízben is, a táplálkozási jeleik alapján érdemes keresni.

Írta és fényképezte: Bokor Károly

You must be logged in to post a comment Login